Epilógus - Az a különös szempár

[Ahogyan kinyitottam a szemem, a világ legszebb szempárjával találtam magam szemben. Csak bámult rám a nagy barna szemeivel, és a lelkemben fürkészett. Talán érezte, hogy bajban vagyok, hogy a szívem darabokra tört. Ki tudja, lehet, hogy ezt érezte. Angyalian felsegített és érdeklődött a hogylétem felől. Hebegtem-habogtam, nehezen találtam a szavakat. Végül sikerült egy értelmes mondatot kiejtenem a számon. A helyzet kínos volt, de úgy érzem, hogy nem a kínos pillanatok miatt menekültem el olyan gyorsan. Hanem mert megmagyarázhatatlan érzelmeket váltott ki belőlem az a néhány perc, amit együtt töltöttünk. Akár a mesében, mintha megcsapott volna valami és újból érezni tudtam. Helytelennek tartottam más iránt bármilyen érzést kimutatni, nem tehettem meg az elvesztett kedvesem miatt. De ő felnyitotta a szemem, akkor és ott ráébresztett, hogy igenis kaphatok második esélyt és jogom van a boldogsághoz. Hiszek abban, hogy véletlenek nincsenek és, hogy az új szerelemmel való találkozás sem a véletlen műve. A lelkem mélyén tudom, hogy Benjamin küldte és a boldogságomat akarta, a halála után is. A Merrie England kávézó őrzi az első találkozásunk emlékét, ott elindult el valami, amit akkor még sejteni sem mertem volna…]

-         Drágám, minden rendben? – érdeklődött Liam. Kérdésével visszarántott a valóságba.

-         Persze, jól vagyok, csak elgondolkoztam a régi dolgokon.

-         Például? – kíváncsi tekintetével engem lesett és válaszra várt.

-         Eszembe jutott a kávézós jelenet, amikor először találkoztunk. Sablonos filmes sztori, de sosem gondolnád, hogy veled ez megtörténhet.

-         Hát az biztos, hogy nem gondoltam volna, hogy egy londoni kávézóban ismerem meg a feleségem. De így történt, hála az égi erőknek.

-         Most nézd meg, a lányunk olyan akár egy angyal. 5 perce a kerti virágokat locsolgatja és igazítgatja őket. Olyan érzéssel nyúl hozzájuk és igazgatja őket, elolvadok a látványtól.

Meleg nyári idő volt, 27 fokos hőmérséklettel és ragyogó napsütéssel. A mi csöpp kislányunk nemrég töltötte be a 3. életévét és napról napra egyre nagyobb és okosabb. Bátran kijelenthetem, hogy apja lánya és teljes az egyetértés közöttük. Büszkék vagyunk rá, mert egy talpraesett, nyitott kislány, aki mindenkit szempillantás alatt levesz a lábáról.

A jó idő és szabadságok miatt Liam-mel úgy döntöttünk, hogy csapunk egy kerti party-t, ahová meghívást kapnak a barátaink. A csapat egy percig sem merült feledésbe, csak az évekkel komolyodtak és erősebbek lettek lelkileg. Persze ha poénokról van szó, akkor a padlóig tudnak süllyedni, de lássuk be, ennyi kell. Liam-mel készülődtünk, mindent előkészítettünk mire megérkeznek a többiek. Izgatott voltam, nem is tudom miért. Vagyis talán mégis. A rengeteg munka, fellépés miatt hosszú idő óta először jut idő egy közös összejövetelre, ahol végre jól érezhetjük magunkat és nem kell törődni a problémákkal. Lily is segített a készülődésben, sebesen pakolgatta az evőeszközt Liam-mel. Reggel az első kérdése az volt, hogy mikor látogat meg minket Niall és Hanna Allen-nel. A két apróság ugyanis teljesen odavan egymásért, ez bizony baba szerelem. Ölelgetik, puszilgatják egymást és kézen fogva mászkálnak mindenhol. Hanna és én már jövőbeli esküvőről beszélünk, amihez a fiúknak mindig van egy-két szava. Egyébként Allen akár egy herceg, Lily minden kívánságát lesi és a lányunk igazi kis hercegnőként viselkedik vele. Azt mondták, ha nagyok lesznek, már 6 évesek, akkor össze fognak házasodni. Liam és Niall áldását adta a frigyre.

-         Anya, anya! Megjött hozzám Harry bátyó! – Lily amint meglátta Harry-t a kapuban, erejéből kitelve szaladt hozzá, aki a karjaiba kapta és megforgatta a levegőben. Harry a lányunk fejét is elcsavarta a pimasz mosolyával. Imádják egymást, Harry minden jóval elhalmozza őt, a látogatások során megpakolt papírtáskákkal jön, ami telis-tele van játékokkal és ruhákkal.

-         Mekkorát nőtt ez a lány, a képeken nem is tűnik ilyen nagynak. – Harry Lily-vel a karjában köszöntött minket, a kiscsaj nem volt hajlandó kiszállni a kezéből. – Már ő is oda van értem. Nem is értem miért, talán a csábos vonzerőm teszi. – mosolygott.

-         Figyellek Harry, a szemem rajtad! – Liam vicces fenyegetést tett barátja felé, aki jót nevetett a kijelentésen.

-         Látod Lilien, apukád milyen kemény ember.

-         Apa nem csak kemény, de erős és nagyon erős. Meg bátor és okos is. Ő a legokosabb a világon. – csilingelő hangja minden kemény szívet megolvaszt.

Harry feje lágya 3 év alatt sem nőtt be, de büszke lehet arra, hogy volt egy másfél éves kapcsolata, amiből végül a lány szállt ki. A húgom volt ez a bizonyos lány. Egy darabig jól működött, aztán belátták, hogy másfelé tekint az életük. Barátságban, jó kapcsolatban váltak el, amit fontosnak tartok. Az egyik Harry-vel folytatott beszélgetésem során elmondta, hogy Lizával volt az eddigi leghosszabb és legszebb kapcsolata. Büszke vagyok rá.

**

Estére az idő hűvösebb lett, ezért a fiúk tüzet gyújtottak. Hanna és én lefektettük a gyerkőcöket a nappaliban. Pokrócokkal kiültünk a kertbe és beszélgettünk, énekeltünk. Louis évek elteltével sem tudott új kapcsolatot nyitni. A mai napig nem tette túl magát az Elenaor-ral való szakításon. Okolja magát, amiért elvesztette a saját hülyesége miatt azt a lányt, aki igazán szerette őt. Azt mesélte, hogy ismerkedik egy lánnyal, aki talán segíthet túl lépni rajta. Nem akarnak semmit sem elsietni, talán nem lesz jövője a kapcsolatnak. Louis nehezen, de próbálja nyitni a szívét.

-         Lányok, ha egy szóval ki lehetne fejezni a szülést, akkor mi lenne az a szó? – érdeklődött Perrie.

-         Fájdalmas. – vágta rá Hanna gondolkozás nélkül.

-         Csoda. – egyszerű és határozott választ adtam. Amint megláttam a kisbabám, elfelejtettem minden fájdalmat és szenvedést. - De miért kérded? – sejtettem valamit, de az ő szájából akartam hallani.

-         Perrie-vel a napokban tudtuk meg, hogy babánk lesz. Srácok, csatlakozom a csapatba. – Zayn örömmel jelentette be a hírt, aminek mindenki egyformán, őszintén örült.

-         Majd ellátunk titeket tanácsokkal. Mi lányos szülőként, Niallék pedig fiús szülőként tudnak okosságokat megosztani.

-         Üdv a klubban! – ölelték magukhoz a fiúk Zayn-t.

Ennyi idő elteltével is megmaradt az a barátság, ami anno 2010-ben született. Itt ez az öt srác, akik örülnek a másik sikerének, akik támogatják az elesett társukat. Ehhez csatlakoztunk mi lányok, akik egy plusz löketet tudtunk adni.

Nincsenek véletlenek. A sors akarta, hogy ez az öt fiú egyénileg ne jusson tovább a tehetségkutatóban, a sors akarta, hogy azon a napon, a Merrie England-ben találkozzak Liam-mel. Ha akkor nem mozdulok ki a depressziós világomból, akkor sosem ismerem meg azt az embert, akit teljes szívemből szerethetek, akinek a felesége lehetek, akinek gyermeket szülhetek. Hálát adok ennek a bizonyos sorsnak, hogy így alakítottam az életem. Az a különös szempár elrabolta a szívem, amit remélem, hosszú ideig lakat alatt őriz…

VÉGE

***

KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM ÉS KÖSZÖNÖM!

Elmondhatatlanul hálás vagyok, amiért velem tartottatok és megosztottátok velem a véleményeiteket az idő során. Minden egyes pipa és minden egyes iromány melengette a szívem és erőt adott a folytatáshoz!

Hálás vagyok a támogatásért! Ez lenne a végső zárás, ami remélem szerintetek is méltó módon zárja a történetet!

SZERETNÉM kérni TŐLETEK, hogy utoljára osszátok meg velem a gondolataitokat. Kíváncsi vagyok mi tetszett, mi nem tetszett az olvasás során, milyen érzések merültek fel bennetek. Érdekel bármi, a lényeg, hogy elküldjétek nekem.

Köszönöm és a jövőben is számítok rátok, az ÚJ BLOG is várja az érdekelődöket és olvasókat!

Millió puszi Mindenkinek

Cami

50. rész - Ezt az érzést sosem cserélném el, semmiért sem...

Liam szemszöge*

Ahogyan kezemben tartottam a lányomat, a boldogság mérhetetlen ereje hatotta át az egész testem. Gyönyörű volt, egy csoda. Ültem és csak néztem őt. Az édesanyja békéken szunyókált, aminek nagyon örültem. Kemény menet volt a szülés, ezután még jobban tisztelem és imádom a feleségem, hiszen hatalmas kitartás és erő kellett ahhoz, hogy világra hozza a lányunkat. Elmondhatatlan élmény volt a szülőszobában a kezét fogni és lélekben segíteni, hogy kitartson. Erős nő, most már tudom, hogy mennyire. Csodálom őt, és ezt élete végéig a tudtára fogom hozni. Hiszen tudnia kell milyen fontos személy az életemben. Megajándékozott a legédesebb teremtménnyel. Néhány éve, amikor jelentkeztem a tehetségkutatóba és rövid időn belül emberek ezrei, milliói kezdtek rajongani értünk, álmodni sem mertem volna, hogy ilyen irányt vesz az életem. Van egy feleségem, aki szeret, és egy csodaszép kisbabám, akiért az életemet adnám. Szerencsés vagyok, mert jó irányba alakult az életem.

A szülőszobai élményektől kezdetben tartottam, hiszen nem bírom túlságosan a vért, és itt aztán ebből nincs hiány.  De tudtam, hogy Camilának szüksége van rám, így egy percig sem haboztam, amikor az orvos megkérdezte, hogy velük tartok-e a szülőszobába. A feleségem kitartott és minden erejét beleadta, hogy Lilien mihamarabb világra jöjjön. Vártuk a pillanatot, amikor megszületik. 12 óra vajúdás után idejét éreztük annak, hogy a kezünkben tarthassuk a babánkat. Így is történt. Amilyen hosszú és fájdalmas volt a vajúdás, olyan gyorsan zajlott le a szülés. Férfiasan bevallom, hogy elsírtam magam, amikor Lilien megérkezett és elvágtam a köldökzsinórt. Camila hasára tették és versenyt vívtunk ki zokog jobban. Megható és felemelő pillanat volt. Mindenkinek kívánom, hogy életében egyszer mindenképpen éljen meg egy ilyen élményt, mert ez a legszebb, ami emberrel valaha történhet. Én már csak tudom…

š 15 órával korábban ›

Anyu sürgött-forgott a konyhában. Egy percre sem állt meg, mindenben Cami és az én kedvemben akart járni. Igazi jó édesanya, aki még most is gondoskodik a nagyfiáról.

A szüleim meghívtak egy családi vacsorára minket. Tisztában voltunk vele, hogy bármelyik nap beindulhat a szülés, így az előre elkészített táskával vonultunk a családi összejövetelre. Anyu és a nővéreim azonnal megrohamozták Cami-t a kérdéseikkel, mindenre kíváncsiak voltak a terhességgel kapcsolatban. Szegény kedvesem nem győzött kérdésekre válaszolni. Szerencsére anyuék nem azon tipikus szülők, akik beleavatkoznak a gyerekük életébe. Tehát Camila jó anyósra talált az édesanyám személyében. Támogató, kedves asszony, aki teljes mértékben támogatja a döntésemet. Tetszett nekik a névválasztás, ami a Lilien-re esett. Nem gondolkoztunk sokat, hogy mi legyen a kislányunk neve. Egy beszélgetés során felvetődött a Lilien és mindketten azonnal rávágtuk, hogy ez lesz az a keresztnév, amit a gyermekünk viselni fog. Tudtuk, hogy illeni fog hozzá.

-         Camila, egyél még egy kis süteményt, alig ettél! – győzködte anyu Cami-t, aki látszólag degeszre tömte magát.

-         Köszönöm Karen, de elég volt. Rengeteget ettem, úgy érzem kipukkadok.

-         Anyu, te mindenkit fel akarsz hizlalni! – förmedt rá anyura viccesen Ruth.

-         Jól van na, csak rosszul érzem magam, hogy egyedül én eszem degeszre magam. Duci-juci vagyok! – mosolygott.

-         Ohh Karen! Te duci? Ne viccelj már! – mosolygott Camila, aki komolyan gondolta a mentegetőzést.

-         Kedves vagy, te lány! És az első hetekben kaptok valamilyen segítséget?

-         Ha arra gondolsz, hogy hozzánk költözik esetleg anyukám, akkor nem. Tudom, hogy nehéz lesz, de nem szeretnék másokat terhelni ezzel. Megtudjuk oldani. Mivel Liam egy hét múlva elutazik a turné miatt, így Hanna és Allen átköltöznek hozzánk, hogy ők se legyenek egyedül Niall távollétében. Hanna sokat segít majd, azt mondta. Menni fog, bírni fogom. Idővel belerázódom.

-         Ha segítség kell, szólj nyugodtan. Szívesen elutazom Londonba és segítek. Ha úgy érzed nem bírod már, akkor csak hívj fel és megyek. Néhány hetet ki tudok venni a munkahelyemről.

-         De aranyos vagy. Köszönöm! – zavarban volt, láttam rajta, de hálás tekintettel nézett anyura.

-         Niall-ék jól vannak?

-         Igen, most két hétre elutaztak Írországba Niall családjához.

-         Akkor jó! Örülök, hogy csupa jó hírekkel érkeztetek. – anyu elbűvölő volt, a szeretet, ami belőle áradt, átragadt rám is, és hasonló életet szeretnék biztosítani magunknak is. – Hallottam Liam-től, hogy meglátogattátok az édesapádat is. Remélem nem haragszol, hogy felhoztam a témát?!

-         Dehogyis. Igen, voltunk náluk, találkoztunk a családjával is. Sokat beszélgettünk arról, hogy mi miért történt és miként tegyünk a jövőben, hogy jobb legyen a kapcsolatunk. Most hetente minimum egyszer felhívjuk egymást. Érdeklődik a babáról, rólunk, és én is hasonlóképp teszek. Megígérték, hogy Lilien megszületése után meglátogatnak minket. A barátaim és Liam rábeszéltek, hogy adjak egy esélyt neki, annak ellenére, hogy nagyon a dolog ellen voltam, mert megbántott. De igazuk volt és örülök, hogy elbeszélgettek velem. A család a legfontosabb, tudom. Nem tagadhatjuk meg a szüleinket, nincs hozzá jogunk.

-         Ezek nagyon bölcs gondolatok voltak, jó ilyeneket hallani. – szólt közbe apu, akit meghatottak Camila szavai.

Ebéd után kimentünk a kertbe, hogy egy kis időt a szabad levegőn töltsünk. Hűvös volt odakint, 16 fokot mutatott a hőmérő higanyszála. Apu tüzet gyújtott és pillecukrot sütöttünk. Megmutattuk Cami-nak, milyen volt az élet, amikor kissrác voltam. Imádtam a pillecukrot gyerekkoromban és mondanom sem kell, ez a mai napig nem változott. Jó volt a feleségemmel, a szüleimmel és a testvéreimmel együtt lenni, beszélgetni, örülni egymásnak. A karrierem miatt olyan sokat vagyunk távol egymástól. Ritkán tudok ellátogatni a szülői házba. Ez a legnagyobb árnyoldala a sztárságnak, az időhiány.

Az órák gyorsan teltek, anyuék gyerekkori történetekkel fárasztották Cami-t és olykor csak fogtam a fejem, hogy csak ezt és azt ne meséljék el. De anyunak tömérdek története van rólam és a nővéreimről, amit örömmel mesélget az embereknek. Jókat derültünk ezeken az emlékeken, viszont Camila kissé furcsának tűnt.

-         Drágám, minden rendben? – érdeklődtem az állapota felől, éreztem, hogy valami baj van.

-         Furcsa a hasam. Mintha egy kicsit görcsölne. De nem vészes.

-         Valami baj van? Camila, rosszul vagy? – anyu azonnal az aggódó nő szerepébe bújt.

-         Egy kicsit el kezdett görcsölni a hasam. Lehet, hogy ez már jelzés, hogy itt az idő. Nem tudom, nem voltam még terhes.

-         Szerintem menjünk be a kórházba. - vetette fel az ötletet édesanyám.

-         De az orvosunk Londonban van. – felelte azonnal Camila, akinek az aggódó tekintete engem is megijesztett.

-         Édes, nem lesz időnk visszakocsikázni, az 170 km.

-         Istenem, akkor mi lesz? – kétségbeesett hangja rémületbe ejtett, de próbáltam uralkodni magamon és pozitívan gondolkodni.

-         Bemegyünk a helyi kórházba, biztosan akad orvos, aki segít. Vészhelyzet van, máshogyan nem tudunk előre jutni.

-         Felelőtlenség volt eljönni, amikor tudtuk, hogy bármelyik nap megszülethet a baba.

-         Ne aggódj, mindannyian bemegyünk veletek. Van ismerősöm a kórházba, hátha tud intézkedni. – apu is segítőkész volt, így mindenki autóba pattant és meg sem álltunk a wolverhampton-i kórházig.

Amikor beértünk, azonnal a recepcióhoz siettünk és elmagyaráztuk a hölgynek a helyzetet. Megértő és segítőkész volt, azonnal telefonált, Cami-t pedig bevitték egy kórterembe. Elintéztem a papírokat, s mikor bementem hozzá a szobába, már átöltözve, kórházi szerelésben, csövekkel a kezében pillantottam meg. Mivel ismernek, mint helyi lakost, illetve aput is többen ismerik, egy egész kórtermet biztosítottak számunkra, ahová idegen nem tehette be a lábát. Londonban egy magánkórház falai között szült volna Cami, úgy éreztem ennyi jár neki, azok után, amin keresztül megy. Itt viszont nem volt erre lehetőség. Camila a kialakult helyzet ellenére nyugodtnak tűnt. Egyetlen szívfájdalma volt, hogy az anyja és Hanna nem lehetett mellette. Próbáltam intézkedni, ugyanis az orvos szerint órák kérdése mire a baba megszületik. Ezért felhívtam az édesanyját és az apukáját is, hogy ha tudnak, minél hamarabb jöjjenek Wolverhampton-ba. A szülők nem ápolnak túl jó viszonyt egymással, és egyiküknek sem szóltam a másik itt létéről. Ez az én magánakcióm volt, úgy éreztem a kisbabánk születése talán jó alkalom ahhoz, hogy a Humberto szülők újra beszélő viszonyba kerüljenek. Mindketten készségesek voltak és azt mondták, azonnal indulnak. Camilának sem szóltam a tervemről, mert ő, amilyen aggódó típus azonnal elkezdene agyalni, hogy családi csetepaté alakul majd ki.

Ahogyan telt az idő a fájások sűrűsödtek, és a kedvesem is egyre nehezebben viselte a gyakori fájdalmakat. Anyu vizes pamutanyaggal borogatta a fejét, s amikor éppen jött a fájás az én kezemet szorította. Szenvedett, de kitartott egyelőre. Mellette álltam, támogattam. Simogattam a hátát, a kezét, a fejét, ami éppen jól esett neki. 3 óra múlva már egyre nehezebben viselte, de nem akart érzéstelenítőt. Az orvos gyakran jött ellenőrizni, de a legnagyobb probléma abban állt, hogy nem akart tágulni. Ezért is haladt ilyen lassan az egész. Közben megérkezett Camila anyja, majd fél órára rá az édesapja. Hatalmas döbbenet ült ki az arcukra, amikor meglátták egymást a kórterem ajtaja előtt.

-         Helló Roger! – köszöntötte kimérten Aveline a volt férjét.

-         Szia Ave! Jó újra látni! – kínos pillanat volt az iménti, de egyszer túl kellett esniük rajta.

-         Hogy kerülsz ide? Nem tudtam, hogy részt veszel a lányunk életében.

-         Liam hívott ide.

-         Engem is. – most jöttem én a képbe, és szerintem mindkettejüknek leesett, hogy mit akartam ezzel elérni.

-         Tudom, nem volt szép dolog a hátuk mögött akciózgatni, de ez fontos nap Camila életében. Talán az esküvőnél is fontosabb, amin sajnos Roger nem vehetett részt. Fontos a család, akármi is történt a múltban. Caminak szüksége van az anyjára és az apjára is. Együtt. Hogy érezze, hogy támogatják.

-         Igaza van a fiúnak. – Roger ezzel képzeletben fejet hajtott előttem és belement a dologba.

-         Legyen! Cami a legfontosabb, érte megteszem.

A tervem összejött, a szülők tudtak értelmes emberek módjára beszélgetni és érdeklődni a másik életéről. A kedvesem meglepett arccal bámult ránk, amikor meglátta a szüleit együtt. Amióta az édesapjával is javult a viszonya minden vágya az volt, hogy leültesse Roger-t és Aveline-t átbeszélni a múltbeli sérelmeket. Egyedül képtelen volt összehozni őket, de én segítettem neki. Büszke voltam magamra. Nem azt vártam, hogy egymás nyakába ugranak, csak legalább közösen támogassák a lányukat. Camila a boldogságtól könnyeket ejtett, amibe benne volt a szenvedésének minden perce is.

A nagycsalád összegyűlt és együttes erővel álltunk Cami mellett. Akármilyen kívánsága volt, azonnal ugrottunk neki. A vajúdás a 12. órájába lépett és ekkor döntött úgy kedvesem, hogy nem bírja tovább és epidurális érzéstelenítést kér. Ahogyan az orvos beadta neki, 45 perc múlva az újbóli ellenőrzés pozitív jeleket mutatott. Készültünk szülni, elérkezett az idő. Féltem bemenni, de minden erőmmel azon voltam, hogy legyőzzem a félelmem és foghassam a kezét. Beöltöztem a speciális, steril ruhába és Cami-val együtt eltűntem a szülőszoba falai között. Fél óra múlva a könnyeinkkel küszködve tartottuk kezünkben az apró kislányunkat.

-         Apa lettem! – borultam édesanyám vállára kiérve a szülőszobából.

Sírtunk, mindannyian. Egy új jövevény születése minden esetben hatalmas élmény és helyre teszi az összetört kapcsolatokat. Roger és Ave megölelték egymást és őszintén örültek annak, hogy nagyszülők lettek. Ez sokat jelent nekem, jót tettem, Lilien érkezése csodát tett…

š Jelen ›

-         Liam? – Cami ébredezett, ezért közelebb mentem hozzá és karjába adtam a csöppséget.

-         Jól aludtál? – érdeklődtem és egy nagy és hosszú puszit adtam a homlokára.

-         Igen, egész jól. Hol vannak a többiek?

-         Anyuék hazamentek, értesítik a rokonságot, hogy megszületett a baba. Anyukád és apukád pedig elmentek enni valamit, azt gondolom, van mit megbeszélniük.

-         Köszönöm édes, amit tettél. Hálás vagyok, amiért anyuék tudnak beszélgetni. Ettől nagyon féltem, talán ezért is halogattam ilyen sokáig a találkozást.

-         Érted bármit szerelmem.

-         Nézd, milyen gyönyörű a kisbabánk. Olyan akár egy angyal. – egy kósza könnycsepp gördült az arcára.

-         Mint az édesanyja! – megcsókolt. – Ti vagytok a legjobb dolog az életemben, most már tudom!

-         Szeretlek!

Nyugalomban és békében töltöttük az időt immáron hármasban. Camila szemébe nézve boldogságot, izgatottságot és szerelmet véltem felfedezni. Az irántam és a lányunk iránt érzett szerelem csillogása volt. Ezt az érzést sosem cserélném el, semmiért sem…

***

Megérkeztem az utolsó résszel, viszont az igazi zárás, az epilógus csak jövő héten várható. Ez számomra nagyon kedves rész lett, ami továbbra is egy fontos üzenetet tartalmaz. Remélem elolvasva sokan rájöttök mi is lenne az. :)

Bízom benne, hogy tetszik nektek ez a fejezet is. Köszönöm az előzőhöz érkezett véleményeket és pipákat, örültem mindenegyes jelzésnek. Nagyon köszönöm! 

Fantasztikusak vagytok!

Ehhez is várom a véleményeket, azok is írhatnak akik eddig nem tették, már tényleg a végén járunk, érdekelne, hogy az utolsó részekben mit gondoltok.

PIPA és KOMMENT!

Millió puszi

49. rész - Megalkudni vagy sem?

Túl voltunk az esküvőn, az egész éjszakát átbuliztuk, volt aki jócskán a pohár fenekére nézett. Louis igazán elengedte magát, talán most sikerült teljesen kiengedni a gőzt és lazítani egy nagyot, elfeledni az elmúlt hónap eseményeit, legfőképpen a botlását és az El-el való szakítását. Niall sem volt szomjas. A fiúk éppen arról beszélgettek, hogy ki mennyire enged irányítást a nő felől. Niall volt a főszóló, aki kijelentette, hogy őt senki nem korlátozza, és ő azt csinál, amit akar. Hanna halkan megsúgta nekem, hogy a kis szöszke engedélyt kért, mielőtt inni kezdett. Jót mosolyogtam ezen. Filmbe illő jelenet volt. Hajnalra elfáradtam, elaludtam a kocsiban hazafelé menet. Liam a karjába kapott és átemelt a küszöbön. Kicsit kómás voltam, de emlékszem a pillanatra, ahogyan átemelt és Mrs. Payne-nek szólított. Letusoltam, pizsamába öltöztem és bedőltem az ágyba. Az ember nem ilyen nászéjszakát képzel el, de mivel az éjszaka már lassan hajnalra fordult, és túl voltam egy nehéz napon és estén 7 hónapos terhesen, talán kaphatok valamennyi megértést.

10 órakor, álmosan, karikás szemekkel bandukoltam a konyhába. Liam sürgött-forgott, éppen reggelit készített. Amikor meglátott közelebb jött, magához húzott és megcsókolt. Az asztal telis-tele volt minden finomsággal. Péksütemény, bundáskenyér, müzli, joghurt, narancslé. Bár csak ketten vagyunk, Liam gondoskodott a bőséges étkezésről. Édes volt tőle a gondoskodás. Tudtam, hogy minden percét ki kell használnunk az együtt töltött időnek, hiszen 2 hónap múlva újra elszakadunk egymástól, amint kezdetét veszi a turné. Közben persze vannak események, interjúk, amiken részt kell venni, de a jó hír, hogy mindig hozzám tér haza, nem pedig egy tízezer kilométerre lévő hotelbe. Reggeli után felöltöztem, rendbe szedtem magam és leültem a kanapéra zenét hallgatni. Liam megkért, hogy pihenjek, ő majd elpakol és elmosogat. Remélem ez nem csak kezdeti lelkesedés és később is ilyet segítőkész lesz, főleg ha megszületik a pici. A telefon csörgése ébresztett fel egy kicsit. A zene hatására elbóbiskoltam.

-         Halló! – nem ismertem a számot, nem tudtam ki lehetett a vonal túlsó végén.

-         Szia Camila, itt az apád. Mondd csak az újságból kell megtudnom, hogy a lányom férjhez ment? – felháborodás hallatszott a hangjából.

-         Most komolyan beszélsz?

-         Gondolom elveszett a meghívó. – a pofám leszakad. Mit képzel magáról?

-         El, annyira, hogy el sem készült feléd. Mit gondoltál, hogy 8 évig nem hallok felőled, semmi ünnepi és születésnapi köszöntés, még egy üdvözlőkártya sem és most fel vagy háborodva, mert nem hívtalak meg.

-         Akkor is az apád vagyok. Helyette egy csőnadrágos ficsúr kísért az oltárhoz. Gratulálok kislányom! – szinte már ironikus volt a jelenet.

-         Mert ez a csőnadrágos ficsúr az elmúlt egy évben több támogatást nyújtott, mint te egész életemben. Talán azért. Különben is, hogy gondolod, hogy felhívsz 8 év után és játszod itt a mártírt, mert nem hívtalak meg az esküvőmre? Nem volt itt helyed, nem akartam veled megosztani életem legfontosabb napját.

-         Sajnálom, hogy ezt gondolod.

-         Van rá okom. Ha nem is magam miatt, talán anyu vagy Liza miatt. A húgom állandóan rólad kérdezgetett, várt téged, várta, hogy elvidd moziba vagy a vidámparkba. De nem jöttél. Milyen apa vagy te?

-         Máshogy alakult az életem. Időközben lett egy másik családom, lett egy testvéretek, Carolina.

-         Értem. Szóval van új család, így eldobjuk a régit. Gratulálok! Nekem nem az fáj, hogy elváltatok anyuval, ami nem megy, nem kell erőltetni. De mindeközben elfeledkeztél a két „régi” lányodról, akiknek szükségük lett volna az apjukra. De te szartál ránk, arra, hogy apa nélkül növünk fel. Tehát nincs jogod letolni, amiért nem szóltam. Írtam neked levelet régen, egyre sem válaszoltál. Még a karácsonyi üdvözlőlapjainkra sem. Hagyjuk, felidegesítettél.

-         Igazad van és sajnálom. Hibát követtem el.

-         Ez van. Nem kértél belőlünk, most mi sem kérünk belőled.

-         És az unokám?

-         Nincs unokád, majd Carolina szül neked egyszer. A születendő lányomnak nincsen a részemről nagypapája. Ezt eldöntötted akkor, amikor elhagytál. Viszlát! – azzal a lendülettel lecsaptam a készüléket.

Liam döbbenten állt mögöttem, miközben a boltívnek támaszkodott. A vérnyomásom az egekbe szökött és a pulzusom szaporán lüktetett. Felhúzott. Láttam Liam-en, hogy nem ért velem egyet, amiért ilyeneket mondtam.

-         Ki vele?! Mit gondolsz? Mert látom, hogy valami nem tetszik. – tártam elé a kérdést és a véleménynyilvánítás lehetőségét.

-         Tudod, mit gondolok. Durva dolgokat vágtál a fejéhez.

-         Nem tudod mit okozott nekünk azzal, hogy elhagyott és lemondott rólunk. Az ilyen nem apa, hanem egy… mindegy, nem akarok még csúnyábbat mondani.

-         Cami, de látod, hogy igyekszik.

-         Mivel? Azzal, hogy felhív évek múltán és felháborodva lecsesz, hogy nem hívtam meg az esküvőmre. Hát ez nem igyekezet, ez önzőség. Majd ha megszületik a lányunk, akkor megérted milyen apának lenni és rájössz, hogy a gyerekedért bármit megtennél, és sosem hagynád el. Nem úgy, mint ő, aki az új családját választotta. Lehetett volna egyszerre a kettőt is. Nem adok most igazat neked. Nekem ne jó pofizzon.

Nem voltam hajlandó tovább erről beszélni, így fogtam magam, kocsiba ültem és elmentem Hannáékhoz, hogy meglátogassam őket. Liam tudja, hogy ilyenkor egyedüllétre van szükségem, ezért mindig hagyja, hogy kidühöngjem magam és csak később beszéljünk a dologról. Az út havas volt, szitált a jeges eső. Óvatosan vezettem, akármennyire is mérges voltam, felmértem a helyzet veszélyét, oda kellett figyelni magamra. Leparkoltam a ház előtt és halk kopogás után bementem a bejárati ajtón. A nappaliból szűrődtek ki a hangok, levettem a sáros csizmám és bebattyogtam a helyiségbe. Finom illatok szállingóztak ki a konyhából, ha nem tévedtem, Hanna valamilyen kókuszcsodát sütött.

Allen James Horan

A nappaliba érve Niall-t pillantottam meg, aki az ölében tartotta Allen-t és jókedvűen játszott vele és gügyögött. Halkan beosontam és leültem mellé. Meglepődött, amikor meglátott. Azonnal a karomba vettem a kicsit és agyon puszilgattam. Hanna is megjelent, egy tálca süteménnyel, de szinte eldobta a tálcát örömében, amikor észrevett. Olyan kedves kis családdá értek, sosem gondoltam volna, hogy egyszer így alakul az életük. Éveket komolyodtak mindketten. Niall persze még megmaradt annak a bohókás srácnak, amilyennek mindenki ismeri, és Hanna is vissza tud fejlődni hebrencs kislánnyá, de az, ahogyan a gyermekükkel bánnak, mindent felülmúl, és ámulok-bámulok, hogy egyik pillanatról a másikra érett, felelősségtudó felnőtté váltak. Le a kalappal előttük. Allen pedig minden kincset megér, elképesztően édes baba. A szülei szeme fénye, irigylésre méltó, ahogyan bánnak vele.

-         Egyél sütit, kókuszos, tudom, nem annyira szereted, de ezt meg kell kóstolnod, valami isteni. – ajánlotta fel a tálca tartalmát Hanna.

-         Liam? – érdeklődött Niall, valószínűleg sejtette, hogy valami nem stimmel.

-         Otthon van. Kicsit összekaptunk, vagyis igazából nem mi vesztünk össze. – felhúzott szemöldökkel néztek rám, láttam, hogy nem értik a dolgot. -  A lényeg, hogy felhívott az apám, és szabályosan rám förmedt, amiért az újságból tudta meg, hogy férjhez mentem. Rosszul esett neki, hogy nem hívtam meg és nem ő kísért oltárhoz.

-         Van benne valami. – helyeselt Niall.

-         Egy fenét. 8 éve nem is tudunk róla semmit. Nem írt, nem hívott, nem látogatott meg. A leveleinkre nem válaszolt. Attól, hogy anyuval elváltak, még nem kell, hogy minket is elhagyjon. Te is tudod már milyen apának lenni, érzed a felelősséget a fiad iránt. Nem lennél képes elhagyni, igaz?

-         Persze, hogy nem, ez természetes.

-         Na látod, ezért mondtam, hogy nem érdekel mi van vele. Próbált a lányommal befolyásolni, de megmondtam, hogy nincs unokája, mert nem akarom, hogy köze legyen Lilien-hez.

-         Uhh Cami, nem durva ez egy kicsit? Mégis csak az apád, és a kislányotok nagypapája. – Niall is meglepődött a viselkedésemen.

-         Látom ti is Liam oldalán álltok. – nem tetszett, hogy nem vagyunk egy véleményen.

-         Mi senki oldalán nem állunk, de lássuk be, felesleges haragoskodni. Lassan megszületik a baba, nem lenne jó egy békés, boldog családban várni? Apukád nem véletlenül hívott fel. Valószínűleg csak a felháborodással tudta elindítani a beszélgetést. Nem tudta, hogyan reagáljon helyesen. Biztosan ő is belátta, hogy hibázott és szeretné jóvátenni. Te vagy a mindig megértő, ez esetben miért nem adsz neki egy esélyt?

-         Mert fájt, hogy elhagyott. Anyut kellett volna elhagynia, nem pedig a lányait.

-         Megértem. – vette át a szót Hanna. – De mindenki hibázhat. Még nem késő fátylat borítani a múltra. Később bánni fogod, hogy nem léptél. Amikor már nem lesz apukád, és ott ülsz, a lelkedet szétmardossa a lelkiismeret, amiért nem adtál neki egy újabb esélyt. De akkor már késő lesz.

-         Nem tudom. Van igazság abban, amit mondasz. Lehet, hogy vissza kellene hívnom.

-         Tedd meg. Menj haza, beszéld meg Liam-mel, szerintem ő is támogatni fog benne. A szüleit nem tagadhatja meg az ember, akkor sem ha hibát követtek el. Ők annyiszor megbocsátanak nekünk, kutya kötelességünk hasonlóképp tenni.

Hanna bölcsebb lett, lám mit tesz az anyaság. Viccet félretéve, elgondolkodtató, amiket mondtak, s talán túl szigorú voltam az apámhoz. A fájdalmat, amit okozott, akkor sem tudom letagadni és semmissé tenni. Maximum javítani lehet a kapcsolaton. Úgy döntöttem, hogy otthon felhívom az édesapám, miután Liam-mel is megbeszéltem a dolgot. Megköszöntem Hannáék segítségét, megpuszilgattam a kis Horan bébit és elindultam a férjemhez. Hazaérve kedvesem épp a konyhában volt és ebédet készített. Az illatokból legalábbis ezt feltételeztem. Mindig meglep valamivel, igazi kis konyhatündér. Amíg ő serénykedett, addig elmeséltem neki milyen tanáccsal láttak el Niall-ék, s ő is egyetértett az elhangzottakkal. Erőt vettem magamon és tárcsáztam a számot, amin hívott a reggel folyamán.

-         Cami? – semmi köszönés, csak a döbbenet hallatszott a hangjából.

-         Én vagyok, igen. – nehezen kezdtem bele a mondandómba, de Liam bólogatott és jelzést adott, hogy folytassam. – Csak bocsánatot szeretnék kérni azért, amiket reggel mondtam. Nem volt szép, amiket hozzád vágtam, sajnálom. Dühös voltam, úgy éreztem megbántottál bennünket. De ha hibáznék, biztosan te is adnál újabb esélyt, így benne vagyok, hogy megbeszéljük a problémákat.

-         Szóhoz sem jutok. – csuklott el a hangja. Apámat mindig kemény, határozott egyéniségként ismertem, aki a saját anyja temetésén sem ejtett egyetlen könnycseppet sem, előttünk biztosan nem. Most viszont nem találta a szavakat és tudtam, hogy a könnyeivel küszködik. Amilyen pityergős voltam mostanság, nekem sem kellett több, hogy elérzékenyüljek. – Akkor találkozol a családommal?

-         Igen! Én is szeretném bemutatni a férjemet.

-         Remek. Ez azt jelenti, hogy részese lehetek majd az unokám életének?

-         Ha ezt szeretnéd és megígéred, hogy többé nem hagysz cserben, akkor lehet róla szó.

-         Bocsáss meg kislányom, esküszöm, jó nagypapa leszek és mindent megteszek, hogy jóvátegyem az ellenetek elkövetett vétkeket.

-         Rendben! Szerdán ráérünk, ha gondolod Liam-mel átmegyünk hozzátok, így én is megismerhetem az új családod és te is találkozhatsz a férjemmel.

-         Az tökéletes. SMS-ben elküldöm a címet és remélhetőleg könnyen ide találtok. Várni fogunk nagyon!

-         Egy órára megyünk, de nem kell semmivel sem készülni. Miattunk nem kell adósságba verni magatokat.

-         Jól van, majd meglátjuk. Valamit azért összeütünk.

-         Viszlát szerdán!

-         Szia kis prücsök! – utoljára másodikos koromban szólított így. De addig folyamatos becenév volt.

Liam büszke volt rám, amiért túlléptem a haragon és hajlandó voltam megalkudni. A lányunknak is jobb, ha békés családi környezet fogadja, ahol vannak nagymamák és nagypapák, akik elhalmozzák minden földi jóval. Senkinek nem hiányzik a „haragszom rád”, legalább a család tartson össze. Azt persze nem tudom anyu és Liza miként reagál majd apu felbukkanásához, de én eldöntöttem, hogy adok egy esélyt az apa-lánya kapcsolat javításának. 

***

Köszönöm a véleményeket és a folyamatos támogatást! Csodálatosak vagytok!

Várom a véleményeket továbbra is, szépen kérek mindenkit, aki olvassa mindenképpen tegyen meg annyit, hogy PIPÁL vagy ÍR, sokat jelent, nem győzöm hangsúlyozni mennyit.

Az ÚJ BLOG pedig mint eddig is, most is várja az érdeklődőket és a feliratkozókat! HAMAROSAN KEZDÜNK!

puszillak Titeket

48. rész - Az esküvő

Mérhetetlen izgalommal és gyomorgörccsel végeztük el az utolsó simításokat. A menyasszonyi ruha látványa furcsa volt, számomra mindenképpen. Talán a gömbölyű pocakom keltette ezt a hatást, szokatlan volt. A sminkem, és a hajam elkészült, s mint említettem, a ruha is rajtam volt. Kezem-lábam remegett, ez életem egyik nagy napja. Azt merem mondani, hogy az egyik, hiszen a kisbabám születése lesz a másik fontos nap, ami örökre megváltoztatja az életem, az életünk.

Hanna és az édesanyám még igazítottak rajtam itt-ott. Mindhárman nagyon érzelmes állapotban voltunk. Bennem dolgoztak a hormonok, Hanna érzékeny lett, amióta megszületett a kisfia, anyu pedig büszke, ahogyan minden édesanya érezne a lánya esküvőjén. Szóval a három bőgőmasina nem hazudtolta meg magát. A pityergést az ajtó nyílása zavarta meg. Harry lépett be rajta. Bezárta maga után, majd megállt és szájtátva bámult rám.

-         Gyönyörű vagy! Elállt a szavam. – mosolygott csábosan, majd közelebb jött és megölelt. – Még megszökhetsz velem! – suttogta a fülembe és nevetett.

-         Átgondolom! – feleltem könnyed lazasággal.

-         Liam is elkészült, nagyon szexi a csávó, tökéletesen illetek egymáshoz.

-         Édes vagy! Izgul? Minden rendben van?

-         Igen, Niall-el intézzük a dolgokat.

-         Jesszus, ettől tartottam. Ez a nap fontos számomra, ne rontsátok el semmivel, kérlek. – a könyörgés szinte felfedezhető volt a hangomban. Nem vagyok esküvőőrült, de azért szeretném, hogy minden jól alakuljon.

-         Ellenkezőleg, mindent kézben tartunk. Nem kell aggódnod. Érkeznek a vendégek, a templom kezd megtelni. Be van fűtve, ugyanis mikor megérkeztünk 5 fok volt bent, ami ilyen lenge ruhában nem mondható egészségesnek.

-         Jól van! Az ilyen híreket örömmel hallom. Köszönöm Harry! Na de most menj, foglald el a helyed, hamarosan kezdünk.

-         Igenis, Hercegnőm! A szertartáson találkozunk. – utoljára még felém vetett egy huncut mosolyt és kacsintást, majd elhagyta a szobát.

Közben tudatosítottam magamban, hogy hamarosan férjhez megyek, és Mrs. Payne-ként szerepelek majd mindenhol. Érdekes ebbe belegondolni, de boldoggá tett mindez. Anya és Hanna valóban a legeslegutolsó simításokat végezték, majd szóltak, hogy induljunk. Mindketten megöleltek és leültek a helyükre. Pár másodperc múlva Harry jelent meg mellettem, ugyanis őt kértem meg, hogy kísérjen az oltárhoz. A szüleim válása után nem ápolok túl jó kapcsolatot az apámmal, olyannyira hogy 14 éves koromban találkoztunk utoljára. Nem hívtam meg, nem vagyok rá kíváncsi. Harry viszont örömmel fogadta a felkérést, miszerint ő kísér a szertatáson. Belekapaszkodtam a karjába és elindultunk Liam felé.

Fülig ért a szája, amikor megpillantott, szeme boldogsággal és némi büszkeséggel telt meg. Hasonlóképp éreztem. A vendégsereg között vonulva tettem némi kitekintést, hogy mindenki megérkezett-e. A csapat tagjai mind ott csücsültek a székeken, barátnőstül, babástul. A családtagok, barátok és ismerősök is tiszteletüket tették igencsak szép számmal. Hamar felmértem a helyzetet, majd azonnal az oltár felé tekintettem. Amikor odaértünk, Harry „átadott” Liam-nek és helyet foglalt a húgom mellett. Kedvesem megszorította a kezem, barna szemei nyugalmat sugároztak.

-         Csodaszép vagy! – mondta, mielőtt a pap elkezdte volna a szertartást.

-         Te sem panaszkodhatsz drágám! – húztam mosolyra a számat.

Hivatalosan is kezdetét vette a ceremónia. A pap elmondta a szokásos, hosszú beszédét. A kötelező kérdésen is túlestünk, miszerint van-e valakinek bármilyen ellenvetése az ellen, hogy ez a frigy ne köttessen meg. Szerencsére senkinek nem volt. Bár Louis poénból félig feltette a kezét, de Perrie azonnal rácsapott. Kivételesen én sem értékeltem volna ezt a humort. Végül elérkeztünk a minket érintő kérdéshez.

-         Camila Liliana Humberto elfogadja-e hites férjéül az itt jelen lévő Liam James Payne-t, kitart mellette jóban és rosszban, gazdagságban és szegénységben, egészségben és betegségben, amíg a halál el nem választ?

-         Igen, elfogadom! – remegő hangon mondta ki az igent, és felhúztam kedvesem ujjára a gyűrűt.

-         Liam James Payne, elfogadja-e hites feleségéül az itt jelen lévő Camila Liliana Humberto-t, kitart mellette jóban és rosszban, gazdagságban és szegénységben, egészségben és betegségben, amíg a halál el nem választ?

-         Igen! – felelte, s gyűrűsujjamra húzta az ékszert.

-         Önöket házastársaknak nyilvánítom, amit Isten köttetett, ember szét nem választhatja. Kérem, csókolják meg egymást!

Eleget tettünk a pap kérésének, s elcsattant az első hitvesi csókunk. A násznép ujjongott, tapsolt. A család és a srácok gratuláltak, mindenki őszintén örült a boldogságunknak. Kifelé menet megcsapott a hideg, februári szél és a szállingózó hópelyhek, némi rizs kíséretében. Louis és Niall örömmel vették a feladatot, miszerint ők lettek az esküvői rizsdobálók. Beszálltunk az autóba és meg sem álltunk hotelig, ahol a vacsorát fogyasztottuk el. Mögöttünk jöttek a fiúk, a család, majd a barátok és ismerősök. Tőlünk zengett egész London, nyomták a dudát, ahogy csak bírták. Amikor megérkeztünk a K+K George Hotel-be, azonnal felkaptam a fejem a sikoltozó lányok hallatára. Rajongók tömege álldogált a bejárat mellett és kezdtek őrült visításba az autók láttán. Megijedtem egy pillanatra, ugyanis nem számítottam ekkora tömegre. Várható volt, hogy néhányan tudomást szereznek a helyszínről, na de ennyien, nem örültem neki túlságosan. A velünk érkező biztonsági emberek tettek az ügy érdekében, és sikerült épségben bejutni a hotelbe. Liam-nek viszont lelkiismeret furdalása lett, amiért csak így bejöttek és nem köszöntötték a rajongókat. Én úgy voltam vele, hogy tiszteljék a magánéletünket, hiszen ez lenne az egyik legfontosabb nap az életünkben. Kisebb vita után belementem, hogy kimenjenek, kiosszanak néhány autogramot és készítsenek pár közös fotót. Mérges voltam, de túltettem magam rajta.

A vacsora isteni volt, a szakácsok kitettek magukért, csodás látványban volt részünk, és mindemellett a finom ízek is dukáltak. Degeszre tömtem magam, talán életemben nem ettem ennyit, mint az esküvőn napján. Az a rengeteg finomság ott kacsingatott rám, senki nem tudna ennek ellenállni. Végig ettem a menüt, az előételtől a desszertig. Felvágtuk a tortánkat, együtt, közösen. Ezután viszont az ifjú pár tánca következett, nos ezek volnánk mi. Nagy nehezen erőt vettem magamon és feltápászkodtam a helyemről. A nehézségnek két oka volt: a túlzott bekajálás és a terhesség. De szerettem táncolni és Liam-mel sokat készültünk a hitvesi táncunkra. Nagy segítségünkre volt Niall, akiről kiderült, hogy az általános iskolában benne volt valami tánccsoportban, ahol az ír szteppelés mellett, keringőt is tanítottak. Elővette minden emlékét és maradék tánctudását, és hetekig járt át hozzánk, hogy belénk verjen pár lépést. Sikerült neki. Tánc közben büszkén szemlélt minket, és elégedetten mutogatott, jelezve, hogy jól csináljuk. A tánc alatt az általunk kiválasztott muzsika szólt, az egyik kedvenc dalunk, Rod Stewart – Have I Told You Lately címmel. Amikor a zeneválasztás került szóba, szinte rögtön rávágtuk, hogy ez legyen az a dal. Ugyanis tisztán emlékszünk, hogy ez a dal szólt a rádióban, amikor először találkoztunk a kávézóban. Kedves emlék, pont jókor csendült fel. Ahogy az utolsó lépésekhez értünk, Harry jelent meg mögöttünk, aki amolyan pótapukaként serénykedett az esküvőn. Elkért Liam-től és táncolni kezdtünk. A vendégsereg is körénk gyűlt és egyre többen foglalták el a táncparkettet.

-         Most már igazán boldog lehetsz, férjhez mentél, gyereket vársz, akinek ilyen király nagybácsija lesz, mint amilyen én vagyok. – nevetett, de a király szót nagyon is komolyan gondolta.

-         Az vagyok, nagyon is. Végig néztem a srácokon és olyan jó érzéssel tölt el, hogy megismerhettelek titeket. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy híres zenész barátnője leszek, hiszen nem vagyok rajongótípus. De megismertem Liam-et, aki azonnal levett a lábamról. Szó szerint. – mosolyogtam. – Mindannyian támogattatok, kiálltatok mellettünk, eltekintve Zayn kezdeti ellenszenvétől. Bebizonyítottátok, hogy nem csak az örömben, hanem a bajban is kitartotok mellettem és egymás mellett is. Mindenkivel volt lélekig hatoló beszélgetésem, amikor megnyíltatok nekem és én is őszintén, minden gátlás nélkül tudtam mesélni, tanácsot adni és elfogadni. Hálás vagyok, és most úgy érzem egy korszak lezárul azzal, hogy férjhez mentem Liam-hez és lassan megszületik a lányunk.

-         Szeretünk téged, azt gondolom ezt nem kell részleteznem. Fontosak vagytok nekünk, látjuk, hogy a barátunk boldog és ez neked köszönhető. Kiálltad a próbát, se Zayn kezdeti bunkósága, sem pedig az őrült rajongók nem tudta Liam-től elszakítani. Igazi nő vagy, nem pedig egy buta csinibaba, akinek a legfontosabb napi tevékenysége, hogy tökéletesen beállítsa a haját. Értéket adtál nekünk és példát mutattál. Szerintem beszélhetek mindenki nevében, ha azt mondom, áldjuk az eget, hogy megismertünk.

-         Köszönöm Harry! – magamhoz öleltem, ezzel is köszönetet mondva neki.

-         Na látod, bizonyítva milyen király vagyok, pont a zene végére fejeztem be a mondandóm.

-         Jó tánc volt, nem is vagy botlábú.

-         Mi, én? Kimondott ilyet? Mutasd meg, megverem. – keménykedett és összeszorította az öklét.

A srácok sorba érkeztek hozzám és kértek fel egy meghitt táncra. Aranyosak voltak, s mondanom sem kell a magam részéről gyakran eltörött a mécses. Édes dolgokat mondtak, amolyan kis vallomások voltak ezek. Rádöbbentem, hogy mennyien bántják őket, csak mert épp nem kedvelik a zenéjüket vagy mert irigyek rájuk. Nem érdemlik ezt meg, hiszen jó emberek. Kijelenthetem, hogy hónapokra letudtam a táncot, hiszen a fiúk után, néhány rokon is tiszteletét tette a táncparketten. Fáradtam ültem le a székre, Liam mellé. Magához húzott és megölelt. Ez az az ölelés, ami gyógyír a szürke és fáradt hétköznapokban, a bánatos időszakban, amikor valaki ok nélkül bánt vagy vág csúnya dolgokat a fejedhez. A férjem, mert már mondhatom ezt, jelenti a legtöbbet számomra. Boldoggá tesz és megadja azt amire vágyom. Ahogy Harry mondta, áldom az eget, hogy megismertem.

-         Szeretlek drágám! – csókolt meg. – És téged is picúr. – megsimogatta a pocakom és adott rá egy puszit.

-         Én is szeretlek! – percekig ültünk egymás mellett csendben, az ölelés többet ért minden szónál.

A nyugalom nem tartott sokáig. El kellett dobnom a csokrot, a lányok már izgatottan várakoztak, jobban tudták mi következik, mint én. Liam-mel a terem közepére mentünk, és megálltunk. Mindenki be volt sózva, idegesen, kezüket tördelve álldogáltak. Szerintem a csokorért ölni is képesek lettek volna. Eldobtam a virágot. Amikor hátrafordultam meg sem lepődtem a látványon. Perrie kapta el a csokrot. Több hónapja jegyesek Zayn-nel, talán lassan ideje lenne nyélbe ütni az esküvőt. A lány zokogott, ahogyan karjában tartotta a virágot. Hozzám szaladt és szinte a nyakamba ugrott. Megköszönte, bár én nem tettem semmit. Jókor volt jó helyen. Sziruposan csodálatos lett az esküvő. Meghitt, boldog pillanatok ölelték át az egész ceremóniát. Tökéletes volt, az álmaimat is felülmúlta. Egy fontos nap lezárult, s hamarosan egy újabb fontos eseménnyel nézünk szembe…

***

Köszönöm a véleményeket, a pipákat, a támogatást!

Íme az új rész, ami egyetlen, fontos eseményt ölel át. Remélem tetszeni fog mindenkinek, és kapok némi visszajelzést akár KOMMENT akár PIPA formájában. 

Köszönöm szépen!

Az új bloghoz pedig továbbra is várom a véleményeket, és a feliratkozókat!

puszi és ölelés