Liam az ágyamon ült és
nézte, ahogyan a ruháim között válogatok. Ugyanis szeretne bemutatni a
családjának. Ez az első mérföldkő a kapcsolatunkban. Azt gondolom, ilyenkor
minden lány aggódik. Hiszen mindenkinek fontos mit gondol róla a párja
családja. Napokon belül sor kerül a találkozásra... Elvesztem a rengeteg ruha
között. Liam-et kifaggattam az összes családtagról, ki mit szeret, kedvenc
szín, ezáltal még a ruha megálmodása is egyszerűbb. Végül a döntésem egy fekete
csőnadrágra, hozzá egy fehér blúzra és zöldes-kék bőrkabátra esett. Ez jó
választás. Kedvesem is elismerő tekintettel nézett rám, amikor a ruhát mutattam
neki. Bár szerinte, ha pizsamában megyek, akkor is imádni fognak a szülei.
Ebben én annyira nem vagyok biztos.
-
Muszáj
elmenned? – kérdeztem tőle, miközben az ölébe huppantam. Karjaival átfonta a
hátamat, én pedig nyaka köré tettem a kezem.
-
Sajnos igen!
Vissza kell mennem a próbára. Még utoljára átvesszük a srácokkal a koncert
előtt.
-
Megértem. –
feleltem, miközben ajkaimat lebiggyesztettem. – Délután nekem is lesz egy kis
dolgom.
-
Mit csinálsz?
– kérdezte, s lágyan a fülem mögé tűrt egy hajfürtöt.
-
Ma van 10
hónapja, hogy Benjamin meghalt... Kimegyek a temetőbe, viszek neki virágot.
-
Ohh drágám,
nem is tudtam. Akarod, hogy veled menjek?
-
Inkább egyedül
mennék. Ilyenkor szeretek „kettesben lenni vele”. Lehet, hogy bolondnak nézel,
de amikor kimegyek hozzá el szoktam mesélni neki mi minden történt velem.
Amióta megismerkedtünk nem voltam kint nála, ami miatt furdal is a
lelkiismeret. Most viszont sok mesélni valóm lenne. De ez tudom badarság… - a
hangom elcsuklott, a szemem megtelt könnyel, próbáltam visszatartani.
-
Dehogy szívem,
ez nem badarság. Ha neked ez jó, akkor semmi gond nincs vele. Amikor nekem
meghalt a nagybátyám, én is beszélgettem vele. Úgy éreztem, hogy hallja.
-
Én is ezt
érzem… Na mindegy, nem akarlak lehangolni. Izgulsz a koncert miatt?
-
Egy kicsit. De
jó érzés, hogy ott leszel.
-
Miután
elintéztem a dolgom, rohanok is haza, átöltözöm, összeszedem Hannát és megyünk.
-
Szeretlek
Camila!
-
Én is téged! –
puszit nyomtam a szájára. Liam nem sokkal ezután visszament a próbára. Láttam
rajta, hogy ideges. Valószínűleg nem lesz egyszerű a Harry-vel való találkozás.
Ettem pár falatot,
felöltöztem és indultam a sírkertbe. Izgatott voltam, mindig mélyen érint a
kilátogatás. A virágosnál vettem egy szál fehér rózsát és a sírkőhöz
indultam. Friss virág volt a vázában. Tudtam, hogy az édesanyja nap, mint nap
kilátogat hozzá. A rózsát a vázába helyeztem, majd gyertyát gyújtottam. Ilyenkor
mindig elkezdek beszélni hozzá. Bár nem lelek válaszra, azért jó érzés
elmondani neki a velem történteket. Most azonban egy szó sem jött ki a számom.
Úgy éreztem nem tudok megszólalni. Talán ennek így kellett történnie. Minden
bizonnyal többet jelentett az, hogy eljöttem, mint az hogy ódákat meséljek az
engem ért eseményekről. Néhány percig még szótlanul álltam, majd elmentem. Ez
ismét megrázott. Fájt a szívem. Tudtam, hogy még nem vagyok túl az elvesztésén.
Igyekeztem összeszedni magam, a szememet megtöröltem, majd a Starbucks-ba
vezetett az utam. Vettem pár szendvicset, illetve kávét a fiúknak. Tudtam, hogy
Niall imádja, illetve a többiek is kifejezetten szeretik, ezért gondoltam
meglepem őket. Az arénához mentem, ahol nagy volt a nyüzsgés. Sok-sok asszisztens,
zenei munkatárs sürgött-forgott a hatalmas építményben. Kisebb fennakadások
után sikerült bejutnom a terembe. A fiúk épp a She’s not afraid című számot
játszották. Amikor beléptem először nem vettek észre, majd mindenki nagy
integetésbe kezdett. Niall fülig ért szájjal integetett felém, valószínűleg
meglátta a Starbuck-os szatyromat. Liam csillogó szemei mindent elárultak a
váratlan érkezésemről. Harry viszont annyira furcsa volt. Mélyen a szemembe
nézett, szinte a lelkemig hatolt a tekintetével. El is fordultam. Nem értem
miért viselkedik így. A srácok elénekelték a számot, majd 10 perc szünetet
tartottak.
-
Camila,
istennő vagy! – ugrált felém az ír fiú. – Ezen túl csakis így foglak hívni!
Köszönjük, hogy hoztál nekünk kaját a Staaaarbucks-ból.
-
Igazán nincs
mit! Gondoltam megéheztek a nagy hajtásban. Hoztam szendókat, illetve kávét.
-
Köszönjük
drágám. – puszilt meg Liam.
Harry a lépcsőn ült, amíg
a srácok lelkesen bontogatták a szendvicseket. A neki szánt uzsonnával
elindultam felé, ami azt hiszem nagyon meglepte őt.
-
Neked is
hoztam. Tessék. – nyújtottam át neki a zacskót. – Miért nem jöttél oda?
-
Nem akartam
megzavarni a nyugalmat.
-
Harry, ne
viccelj már. Egy csapat vagytok, Liam a barátod.
-
Épp ezért. Így
is elég kellemetlen a helyzet, nem szeretném ezt még fokozni.
-
De öten
vagytok a csapatban, mindegyikőtöknek hoztam uzsonnát, miért lenne zavarás, ha
te is elveszed a részed?
-
Mert Liam nem
szívesen lát a közeledben.
-
Miért most hol
vagy? – mosolyogtam rá.
-
Ti nők…
veletek csak a baj van.
-
Kösz szépen. –
mondtam neki gúnyosan. – Tudom, hogy nem egyszerű, és elhiszem, hogy nehéz
neked a helyzet. De próbálj úgy tekinteni rám, mintha a testvéred lennék. A
bölcs és okos nővéred. Na mit szólsz?
-
Ezt most
komolyan mondod? Mintha lenne egy gomb, amit ha megnyomsz, akkor megváltoznak
az érzéseid. Amúgy meg vicces… okos és bölcs nővér.
-
Melyik szóval
van bajod? Az okossal, a bölccsel vagy a nővérrel?
-
Mindhárommal.
-
Harry!
-
Jól van na…
majd megpróbálok így tekinteni rád. De akkor öltözz kérlek valami ótvar cuccba,
mert amíg így öltözöl nehéz lesz a testvéremként gondolni rád.
-
Azért nem
fogok mama ruhába bújni a kedvedért.
-
Na megyek,
mert még a végén Liam megver, amiért beszélgetek veled. Köszi a kaját. Tényleg
istennő vagy… nővérkém!
Mosolyogtam Harry
kijelentésén. Tudtam jól, hogy egyáltalán nem gondolja komolyan. De abban
viszont reménykedtem, hogy túlteszi magát rajtam. Csak nem olyan erős a
vonzalma. Liam mosolyogva ölelt meg, de azért nem hagyhatta ki, hogy ne
kérdezzen Harry-ről.
-
Minden
rendben?
-
Persze!
Nyugodj meg édes, nem akar elcsábítani. Megbeszéltük, hogy ezentúl a nővérként
tekint majd rám.
-
Nővérként? –
nem bírta ki, hogy ne nevesse el a magát. – Drágám, ezt nem gondolhatod
komolyan.
-
Miért ne? Meg
lehet próbálni. Hátha elmúlik nála ez a fellángolás.
-
Mintha egy
robot lenne. Nem hiszem, hogy gombnyomásra működnek ezek a dolgok.
-
Nem baj… Na
megyek Liam, még dolgom van otthon. Fél 6-ra jövünk Hannával.
-
Hannát
említettél? – lépett közénk Niall.
-
Igen! Miért,
csak nem várod? – kacsintottam huncutul a szöszke srácra.
-
Örülök, ha
jön. Nagy spanok vagyunk. – igyekezett a kapcsolatukról terelni Niall, de tisztán látható volt a
vonzalom kettőjük között.
-
Spanok… na
persze. – böktem oldalba. Amire ő feljajgatott. – Megyek srácok! Este
találkozunk.
Intettem a srácoknak, akik
mosolyogva köszöntek vissza. Harry fülig érő szájjal bólintott. Biztosan jót
mulatott magában a tervemről. Gyors léptekkel hagytam el az arénát és meg sem
álltam hazáig.
Közeledve a házunkhoz, egy
ismerős vonásokkal rendelkező lányt figyeltem meg nem messze a kerítéstől. A
földön hevert… Azonnal kiugrottam az autóból, s megláttam őt.. imádott barátnőm
zúzódásokkal borított testét. Rémülten rohantam hozzá. Próbáltam megmozdítani.
Hanna magánál volt. Orra vérzett, ütés nyomai látszódtak rajta. Édes istenem,
ki képes ilyet tenni, ráadásul fényes nappal?!
-
Hanna, mi
történt? – kérdeztem, miközben a telefon után nyúltam, hogy tárcsázzam a
mentőket. Remegő kézzel vettem elő a mobilt, az idegességtől még a számot is
elfelejtettem egy pillanatra.
-
Haza jöttem,
amikor egyszer csak.. előbukkant néhány tizenéves lány. Nagyobb darabok voltak…
Azt kiabálták.. hogy mégis mit képzelek, hogy Niall közelébe mentem. Nem
értettem.. mi bajuk van… - a kimerültségtől lassan és szaggatottan beszélt.
Közben a mentőállomás is fogadta a hívásom, akik megígérték rövidesen küldenek
egy mentőautót. – Azt mondták.. szálljak le róla, vagy nagyon megbánom. Mert
nekik már csak Niall maradt… Aztán elkezdtek köpködni, ütögetni, rugdosni…
Képtelen voltam védekezni.. Ott találtak el.. ahol csak értek..
-
Úristen!
Milyen világban élünk? Őrült rajongók bántalmaznak ártatlan embereket.
Értesítenünk kell a rendőrséget.
-
Minek? Semmit
nem érünk el vele..
-
Hanna, ne
beszélj már hülyeséget. Ezt nem hagyhatjuk szó nélkül. Összevertek, csak mert
barátkozol egy általuk istenített emberrel.
Alig 20 perc alatt
kiérkezett az autó. Hannát óvatosan az emelő ágyra helyezték, majd a
mentőkocsiba tolták. Én is velük tartottam. A kórházba érve egy fiatal orvos
vette kezelés alá. Amint eltűntek vele a fehér ajtó mögött, azonnal Liam-et
tárcsáztam. Könnyeim, mint a záporeső hullottak a szememből. Kedvesem nem akart
hinni a fülének, amikor meghallotta mi történt. A fiúk azonnal a kórházba
siettek. Kéz tördelve, feszülten ültem a folyosón. Remegtem, mint a
nyárfalevél. Aggódtam Hanna miatt, illetve elgondolkoztam azon, miféle világban
élünk. Félelmetes belegondolni, hogy bármikor megverhetnek, vagy
megfenyegethetnek. A hívásom után kb. 40 perc múlva megérkezett a nagy csapat.
Aggódva rohantak be a kórházba, biztonsági őrök gyűrűjében. Liam sietősen
lépkedett felém, s erős, de mégis gyengéden átfonó karjaiba vett.
-
Mi történt? –
kérdezte Zayn.
-
Néhány őrült
rajongótok megtámadta Hannát.
-
De miért?? –
kérdezte felháborodva Harry.
-
Niall miatt,
amiért együtt voltak. Gondolom valamelyik újság hozta nyilvánosságra, vagy kép
került fel róluk az internetre, a koncerten készültek közül. Vagy nem tudom…
Hogy lehetnek ennyire kattantak? És ha megölik?
-
Nyugodj meg
édes, minden rendben lesz vele. – felelte Liam. Niall falfehér arccal ült le a
folyosón elhelyezett székre. Arcát kezeibe temette. Az volt a sejtésem, hogy
magát okolja a történtekért. Leültem mellé.. Felemelte a fejét, szeme könnyes
volt. Gondolkozás nélkül magamhoz öleltem, s akár egy kisfiú, szorított
magához. Egy zsepit nyújtottam át neki.
-
Nem a te
hibád, Niall. Sajnos vannak ilyen őrült emberek. – szerettem volna megnyugtatni
őt, illetve ezzel együtt magamat is.
-
Miattam bántották.
Pedig ő semmit nem tett. Semmit.. – újra könnyezni kezdett a szeme.
Néhány perc múlva nyílt a
fehér ajtó és az orvos jelent meg. Kiderült, hogy belső vérzés keletkezett a
testében, illetve kisebb-nagyobb zúzódások a bőrén. A belső vérzést megszüntették és a sebeit is lekezelték. Az orvos megnyugtatott, hogy meg fog gyógyulni, de
néhány napot a kórházban kell töltenie. Azonban azt tanácsolta, hogy mielőbb
feljelentést kell tenni… Ez nehéz ügy lesz, ugyanis Hanna nem akar. A doktor úr
megengedte, hogy egy ember bemenjen hozzá. Niall csillogó tekintettel nézett
rám… láttam rajta, hogy fontos neki a lány. Finom fejbólintással jeleztem neki,
hogy menjen nyugodtan. Liam átkarolt, Niall pedig eltűnt a fehér falak között… A
fiúkkal azon gondolkoztunk, hogyan oldjuk meg ezt a helyzetet, hogyan találjuk
meg a tetteseket és mit tegyünk azért, hogy ez többé egyikünkkel se
fordulhasson elő…
***
Várom a véleményeket! Remélem tetszeni fog!
Köszönöm, hogy olvassátok a történetem, köszönöm, hogy véleményt nyilvánítotok, annak pedig külön örülök, hogy pozitív visszajelzések érkeznek! Hálás vagyok Nektek! Sokat jelent! :)
A legjobb!Nagyon nagyon tehetséges vagy nagyon várom a következőt!!!:)
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm! Boldoggá tesz, hogy így látod! :) Igyekszem a folytatással! :)
Törléspuszi♥
Na hát most sem csalódtam!nagyon jó lett:)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! Kedves, hogy írtál! Nagyon jól esett! :)
Törléspuszillak♥
Annyira jo a blogod rohadt jol irsz... Latni az irasodban a szenvedelyt a szeretetet es a boldogsagot imadom legjobb hamaf hozd a koviit <3 <3 <3
VálaszTörlésKedves Nikolett! :)
TörlésNem is tudod mennyit jelent nekem amit írtál. A legfontosabb számomra az olvasók pozitív visszajelzése (és persze ha van, akkor a negatív is, ezáltal fejlődök). Köszönöm szépen, hogy írtál! :)
millió puszi és még annál is több♥
Imadoooom! <3 Camiii gyorsan kovit mert addig kikeszulooook!*-* Puszi: Dóri xx
VálaszTörlésDrága Dóri!
TörlésNagyon köszönöm, hogy írtál! Örülök, hogy tetszett! És ígérem sietek! :)
puszillak♥