2013. szeptember 19., csütörtök

Epilógus - Az a különös szempár



[Ahogyan kinyitottam a szemem, a világ legszebb szempárjával találtam magam szemben. Csak bámult rám a nagy barna szemeivel, és a lelkemben fürkészett. Talán érezte, hogy bajban vagyok, hogy a szívem darabokra tört. Ki tudja, lehet, hogy ezt érezte. Angyalian felsegített és érdeklődött a hogylétem felől. Hebegtem-habogtam, nehezen találtam a szavakat. Végül sikerült egy értelmes mondatot kiejtenem a számon. A helyzet kínos volt, de úgy érzem, hogy nem a kínos pillanatok miatt menekültem el olyan gyorsan. Hanem mert megmagyarázhatatlan érzelmeket váltott ki belőlem az a néhány perc, amit együtt töltöttünk. Akár a mesében, mintha megcsapott volna valami és újból érezni tudtam. Helytelennek tartottam más iránt bármilyen érzést kimutatni, nem tehettem meg az elvesztett kedvesem miatt. De ő felnyitotta a szemem, akkor és ott ráébresztett, hogy igenis kaphatok második esélyt és jogom van a boldogsághoz. Hiszek abban, hogy véletlenek nincsenek és, hogy az új szerelemmel való találkozás sem a véletlen műve. A lelkem mélyén tudom, hogy Benjamin küldte és a boldogságomat akarta, a halála után is. A Merrie England kávézó őrzi az első találkozásunk emlékét, ott elindult el valami, amit akkor még sejteni sem mertem volna…]

-         Drágám, minden rendben? – érdeklődött Liam. Kérdésével visszarántott a valóságba.
-         Persze, jól vagyok, csak elgondolkoztam a régi dolgokon.
-         Például? – kíváncsi tekintetével engem lesett és válaszra várt.
-         Eszembe jutott a kávézós jelenet, amikor először találkoztunk. Sablonos filmes sztori, de sosem gondolnád, hogy veled ez megtörténhet.
-         Hát az biztos, hogy nem gondoltam volna, hogy egy londoni kávézóban ismerem meg a feleségem. De így történt, hála az égi erőknek.
-         Most nézd meg, a lányunk olyan akár egy angyal. 5 perce a kerti virágokat locsolgatja és igazítgatja őket. Olyan érzéssel nyúl hozzájuk és igazgatja őket, elolvadok a látványtól.

Meleg nyári idő volt, 27 fokos hőmérséklettel és ragyogó napsütéssel. A mi csöpp kislányunk nemrég töltötte be a 3. életévét és napról napra egyre nagyobb és okosabb. Bátran kijelenthetem, hogy apja lánya és teljes az egyetértés közöttük. Büszkék vagyunk rá, mert egy talpraesett, nyitott kislány, aki mindenkit szempillantás alatt levesz a lábáról.
A jó idő és szabadságok miatt Liam-mel úgy döntöttünk, hogy csapunk egy kerti party-t, ahová meghívást kapnak a barátaink. A csapat egy percig sem merült feledésbe, csak az évekkel komolyodtak és erősebbek lettek lelkileg. Persze ha poénokról van szó, akkor a padlóig tudnak süllyedni, de lássuk be, ennyi kell. Liam-mel készülődtünk, mindent előkészítettünk mire megérkeznek a többiek. Izgatott voltam, nem is tudom miért. Vagyis talán mégis. A rengeteg munka, fellépés miatt hosszú idő óta először jut idő egy közös összejövetelre, ahol végre jól érezhetjük magunkat és nem kell törődni a problémákkal. Lily is segített a készülődésben, sebesen pakolgatta az evőeszközt Liam-mel. Reggel az első kérdése az volt, hogy mikor látogat meg minket Niall és Hanna Allen-nel. A két apróság ugyanis teljesen odavan egymásért, ez bizony baba szerelem. Ölelgetik, puszilgatják egymást és kézen fogva mászkálnak mindenhol. Hanna és én már jövőbeli esküvőről beszélünk, amihez a fiúknak mindig van egy-két szava. Egyébként Allen akár egy herceg, Lily minden kívánságát lesi és a lányunk igazi kis hercegnőként viselkedik vele. Azt mondták, ha nagyok lesznek, már 6 évesek, akkor össze fognak házasodni. Liam és Niall áldását adta a frigyre.



-         Anya, anya! Megjött hozzám Harry bátyó! – Lily amint meglátta Harry-t a kapuban, erejéből kitelve szaladt hozzá, aki a karjaiba kapta és megforgatta a levegőben. Harry a lányunk fejét is elcsavarta a pimasz mosolyával. Imádják egymást, Harry minden jóval elhalmozza őt, a látogatások során megpakolt papírtáskákkal jön, ami telis-tele van játékokkal és ruhákkal.
-         Mekkorát nőtt ez a lány, a képeken nem is tűnik ilyen nagynak. – Harry Lily-vel a karjában köszöntött minket, a kiscsaj nem volt hajlandó kiszállni a kezéből. – Már ő is oda van értem. Nem is értem miért, talán a csábos vonzerőm teszi. – mosolygott.
-         Figyellek Harry, a szemem rajtad! – Liam vicces fenyegetést tett barátja felé, aki jót nevetett a kijelentésen.
-         Látod Lilien, apukád milyen kemény ember.
-         Apa nem csak kemény, de erős és nagyon erős. Meg bátor és okos is. Ő a legokosabb a világon. – csilingelő hangja minden kemény szívet megolvaszt.

Harry feje lágya 3 év alatt sem nőtt be, de büszke lehet arra, hogy volt egy másfél éves kapcsolata, amiből végül a lány szállt ki. A húgom volt ez a bizonyos lány. Egy darabig jól működött, aztán belátták, hogy másfelé tekint az életük. Barátságban, jó kapcsolatban váltak el, amit fontosnak tartok. Az egyik Harry-vel folytatott beszélgetésem során elmondta, hogy Lizával volt az eddigi leghosszabb és legszebb kapcsolata. Büszke vagyok rá.

**


Estére az idő hűvösebb lett, ezért a fiúk tüzet gyújtottak. Hanna és én lefektettük a gyerkőcöket a nappaliban. Pokrócokkal kiültünk a kertbe és beszélgettünk, énekeltünk. Louis évek elteltével sem tudott új kapcsolatot nyitni. A mai napig nem tette túl magát az Elenaor-ral való szakításon. Okolja magát, amiért elvesztette a saját hülyesége miatt azt a lányt, aki igazán szerette őt. Azt mesélte, hogy ismerkedik egy lánnyal, aki talán segíthet túl lépni rajta. Nem akarnak semmit sem elsietni, talán nem lesz jövője a kapcsolatnak. Louis nehezen, de próbálja nyitni a szívét.

-         Lányok, ha egy szóval ki lehetne fejezni a szülést, akkor mi lenne az a szó? – érdeklődött Perrie.
-         Fájdalmas. – vágta rá Hanna gondolkozás nélkül.
-         Csoda. – egyszerű és határozott választ adtam. Amint megláttam a kisbabám, elfelejtettem minden fájdalmat és szenvedést. - De miért kérded? – sejtettem valamit, de az ő szájából akartam hallani.
-         Perrie-vel a napokban tudtuk meg, hogy babánk lesz. Srácok, csatlakozom a csapatba. – Zayn örömmel jelentette be a hírt, aminek mindenki egyformán, őszintén örült.
-         Majd ellátunk titeket tanácsokkal. Mi lányos szülőként, Niallék pedig fiús szülőként tudnak okosságokat megosztani.
-         Üdv a klubban! – ölelték magukhoz a fiúk Zayn-t.

Ennyi idő elteltével is megmaradt az a barátság, ami anno 2010-ben született. Itt ez az öt srác, akik örülnek a másik sikerének, akik támogatják az elesett társukat. Ehhez csatlakoztunk mi lányok, akik egy plusz löketet tudtunk adni.

Nincsenek véletlenek. A sors akarta, hogy ez az öt fiú egyénileg ne jusson tovább a tehetségkutatóban, a sors akarta, hogy azon a napon, a Merrie England-ben találkozzak Liam-mel. Ha akkor nem mozdulok ki a depressziós világomból, akkor sosem ismerem meg azt az embert, akit teljes szívemből szerethetek, akinek a felesége lehetek, akinek gyermeket szülhetek. Hálát adok ennek a bizonyos sorsnak, hogy így alakítottam az életem. Az a különös szempár elrabolta a szívem, amit remélem, hosszú ideig lakat alatt őriz…





VÉGE

***

KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM ÉS KÖSZÖNÖM!
Elmondhatatlanul hálás vagyok, amiért velem tartottatok és megosztottátok velem a véleményeiteket az idő során. Minden egyes pipa és minden egyes iromány melengette a szívem és erőt adott a folytatáshoz!

Hálás vagyok a támogatásért! Ez lenne a végső zárás, ami remélem szerintetek is méltó módon zárja a történetet!
SZERETNÉM kérni TŐLETEK, hogy utoljára osszátok meg velem a gondolataitokat. Kíváncsi vagyok mi tetszett, mi nem tetszett az olvasás során, milyen érzések merültek fel bennetek. Érdekel bármi, a lényeg, hogy elküldjétek nekem.

Köszönöm és a jövőben is számítok rátok, az ÚJ BLOG is várja az érdekelődöket és olvasókat!

Millió puszi Mindenkinek
Cami

12 megjegyzés:

  1. Utolsó vélemény... Milyen szomorú ez így. Eddig nem is gondoltam bele, és most sem szeretnék kitérni rá, mert megint valami szomorú elmélkedés lesz a kommentemből.

    baba szerelem!! Édes Istenem. Tudod, most csak miattad félre dobtam mindent, nehogy lemaradjak valamiről! Minden elé helyeztem az epilógusod, hiszen ez most lezárja ezt a szívemnek nagyon kedves történetet, és én résen akarok lenni.

    "Liam és Niall áldását adta a frigyre." - :DD

    Kérted egyszer, hogy írjam össze az ötleteimet a végére. Kicsit eljátszottam a gondolatokkal, megírtam még akkor és azóta őrzöm a sorokat. Most végre eljött az ő idejük:

    "Cami-Liam:
    1. Caminak nem lehet gyereke, ezért később örökbe fogadnak majd, és együtt öregszenek meg.
    2. Caminak lehet gyereke és ikreik lesznek. Az egyik fiú a másik meg lány. Együtt is maradnak Liammel.
    3. Caminak lehet gyereke, összeházasodnak, de később elválnak és összevesznek a gyereken.
    4. Caminak nem lehet gyereke, ezért olajra lép, hogy Liam új életet kezdhessen olyasvalakivel, akinek lehet gyereke.
    5. Ha Cami lelépett szó nélkül, lehet, hogy Liam megkeresi, és megbeszélik.
    6. Vagy Liam talál valaki mást, és Cami szomorú lesz, mégis boldog. (hiszen szereti Liamet)

    Hanna-Niall:
    1. Megszületik a gyerek és Niall több időt akar vele tölteni, ezét ő is kiszáll a bandából. A One Direction öt irányban folytatja tovább. (:DD)
    2. Megszületik a gyerek és Niall keveset van otthon ezért Hanna elhagyja őt, a gyereket meg elviszi és egy csomó gyerektartás követel.
    3. Megszületik a gyerek, Niall nem akar ilyen sokat turnézni, ezért kevesebbet lesznek távol. Kevesebb helyre mennek el. A rajongók meg hisztiznek.
    4. Valami baja lesz a babának. (:(()

    Harry:
    1. Nem gyógyul meg, hanem megőrül.
    2. Meggyógyul, de nem akar sztár lenni és visszavonul, egy kis szigetre.
    3. Meggyógyul és visszatér.
    4. Megismer valakit ott, ahol kezelik és boldogan élnek, míg meg nem halnak. (az ő történetükről új blog; Elmebeteg szerelem címmel:DD)
    5. Amint kijön, rátalál a szerelem.
    6. Liza újra előkerül, és vele lesz valami. Valami, amit komolyan vesz." - igen... akkoriban elég konkrét elképzeléseim voltak:D

    Aj, nem tudom mi lesz... hónapokig követtem Cami és Liam életét általad, és most nagyon fura, hogy búcsúzkodom:D Nem lesz esetleg egy Spin-off? Jó ez csak vicc volt:D

    Kicsit azért ledöbbentett, hogy így szétszedted Louist és Eleanort, de tetszik, merész húzás. Néhány rajongó ugyanis elég furán tud reagálni ezekre, de szerintem itt nem lesz baj:D Harry nagyon aranyos, tipikus nagybácsi fazon, aki menő, vicces és tök cool, mindenki szeretne egy ilyen nagybácsit. Majd ha idősebbek lesznek bele viszi őket a rosszba.

    Lehetne egy külön álló folytatás egy egy részes, ami hosszabb, és arról szól, hogy Harry és a két gyerek (vagy esetleg három, ha már idősebbek és akkor Perrie és Zayn gyereke is). az arról szólna, hogy valami vicces kalandba keverednek:D Mint valami amerikai vígjátékban:D Talán nem is látod így magadtól, hogy milyen jó történetet hoztál létre, amihez akkor tehetsz hozzá, amikor csak akarsz, mert imádnivaló párosokat alkottál, és cuki gyerekeik lettek:D Büszke vagyok rá, hogy olvastam.

    Hiányozni fog!
    (hogy én milyen szentimentális tudok lenni)
    ~xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úristen, ez egy nagyon terjedelmes és tartalmas komment lesz. Fülig ért a szám, ahogyan olvastam a sorokat.

      Kedves tőled, hogy fontos neked a történet és félredobtál érte mindent. Annyira édes vagy, köszönöm!

      Az általad kiötletelt végkifejleteken jót nevettem, a kedvencem a Harry rész, és az új blog ötlete Elmebeteg szerelem címmel. Ezen röhögtem percekig, bolond vagyok én is! :D

      Bár azt meg kell jegyeznem, hogy nem túl pozitív befejezések jutottak az eszedbe, persze akadt néhány kivétel! :)

      Az El-Louis páros mindenki szemében tökéletes, ezt pedig nem akartam. Először megfordult a fejemben, hogy újra összehozom őket, de aztán mégsem. Akkor már minden túl szirupos lenne. Ezért sem akarta Harry-t mintapasiként beállítani, aki 3 év múlva egy komoly, érett férfivé vált és házasságot tervez. Változott az évek során, de kis lépésekben. Azt gondolom így a jó!

      Az egyrészes folytatás gondolata nem is rossz ötlet, lehet, hogy megvalósítom! Légy résen, hátha! :D

      Még egyszer köszönöm, hogy kitartozzál mellettem és mindig olvastál, írtál! HÁLÁS vagyok nagyon!

      puszillak♥



      Törlés
  2. Nagyon imádtam az egész történetet és alig várom amásikat! :) És most itt sírok a gép előtt mert nagyon fog hiányozni!Épp ezért szerintem még jó párszor újra és újra fogom olvasni! Köszönöm h olvashattam! :D Sok sikert a továbbiakban! :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!
      Örömmel hallom, hogy tetszett és várod az újat is!

      Egy író számára legnagyobb siker, ha érzelmeket válthat ki az olvasóból. Hülyén hangzik, de pici örülök a könnyeidnek, mert ezek szerint hatással van rá az iromány.

      Én köszönöm, hogy olvastad és támogattál!
      Számítok rád a jövőben!

      millió puszi♥

      Törlés
  3. Mint mondtan volt mar ez elott is nagyon szeretem/szerettem a blogod. Remelem meg emlekszel hogy mondtam volt h a baratnomnek is ajanlottam es neki nagyon tetszik ez most sem valtozott nalam se. Irtad hogy irjuk le mi tetszett es mi nem az olvasasok soran ha nekem olyan nincs ami nem tetszett volna mert mindeggyik nagyszeru es nagyon jok voltak. Egy kicsit szomoru es egyben boldog is vagyok mert vege ennek a "Csodas" (mert mas szoval nem lehet illetni) blognak de boldog azert vagyok mert olvashatok egy teljesen uj blogot amit szerintem szeretnii fogok ugyan igy mind ezt. <3<3 ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!

      Természetesen emlékszem rá, amikor említetted, hogy a barátnődnek is ajánlottad a blogot. Hálás vagyok neked!

      Az hatalmas megtiszteltetés, hogy nem volt negatív tényező a történet során, ez jól esik.
      A "csodás" jelző melengeti a szívem, aranyos vagy, hogy ezt gondolod.

      Hálásan köszönöm, hogy velem vagy és a jövőben is számíthatok rád!

      puszi♥

      Törlés
  4. isteneeem.ez a történet egyszerűen fantasztikus volt!!!
    biztos vagyok benne,hogy az új blogod is olyan jó lesz,mint ez.
    csak így tovább.puszii xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohh de édes vagy! Nagyon nagyon köszönöm, hogy így érzel és, hogy ennyire tetszett a történetem.

      Azon leszek, hogy a következő bloggal se okozzak csalódást!

      puszillak♥

      Törlés
  5. Sziaaaa nagyooooon jó lett :)
    Szomorú vagyok amiért vége van :(
    Ez lett az egyik KEDVENC blogom! :)
    Nagyon szép befejezése lett ennek a történetnek.Sok sikert kívánok a másik blogodhoz! ;)
    Puszaaaa Fanni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm!

      Számomra is nehéz volt megírni az utolsó részeket, írás közben nosztalgiáztam egy kicsit a főszereplővel és eszembe jutottak a szép pillanatok.
      Örülök, hogy tetszett a befejezés, ez nagy megtiszteltetés számomra!

      Köszönöm a jó kívánságot!

      puszi♥

      Törlés
  6. Mióta először írtad ki, hogy hány részre tervezed a történetet azóta minden nap reménykedve, de félve kattintottam a blogodra. Reménykedtem, hogy lesz rész mert érdekelt, hogy mi lesz a szereplőkkel, de a másik részről pedig féltem hogy kiraktál egy részt és ezzel még közelebb kerül a blog az utolsó részhez. Bátran merem állítani hogy ez az egyik kedvenc blogom. Úgy érzem néha tanulságos is volt számomra. Mikor facebookon elküldted, nagyon örültem neki, mivel nagyon szeretek olvasgatni. Amint elolvastam az első részt tudtam ezt érdemes lesz tovább folytatni. Tetszett az írás stílusod és a fogalmazás módod is. Tudom, hogy több millió 1D fanfic található az interneten és hogy eleve olyat írni az már egy sablonos dolog, DE mégis úgy érzem ez mégsem az a tipikus történet. Teljesen el tudtam képzelni Camilla életét, a szituációkat, mindent... nagyon jól leírtad. Sajnálom, hogy már csak befejezett blogként tudom feltüntetni, de remélem nem törlöd le a blogot és még esélyem nyílik talán újraolvasni az egészet. Erről az utolsó részről annyit, hogy szerintem ez lett a legaranyosabb rész. Nekem nagyon tetszett. Különösen az utolsó bekezdés: "Nincsenek véletlenek. A sors akarta, hogy ez az öt fiú egyénileg ne jusson tovább a tehetségkutatóban, a sors akarta, hogy azon a napon, a Merrie England-ben találkozzak Liam-mel. Ha akkor nem mozdulok ki a depressziós világomból, akkor sosem ismerem meg azt az embert, akit teljes szívemből szerethetek, akinek a felesége lehetek, akinek gyermeket szülhetek. Hálát adok ennek a bizonyos sorsnak, hogy így alakítottam az életem. Az a különös szempár elrabolta a szívem, amit remélem, hosszú ideig lakat alatt őriz…" Örültem hogy az olvasója lehettem ennek a blognak, vagyis tanúja Camilla és Liam kalandos szerelmi életének. És bár tudom, hogy nem hagyod el a "bloggerek földjét" azért szeretnék köszönetet mondani a segítségekért és a fejécekét. Nagyon köszönöm szépen. Egy biztos! Az új blogodon is ott vagyok/leszek mint rendszeres olvasó...
    További jó blogolás! Puszi: Réka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohh, köszönöm szépen a hosszú gondolatot. Nagyon örültem, hogy mindezt megosztottad velem!

      Örülök, hogy a mellett, hogy tetszettek a részek, láttál bennük tanulságot is. Ez nagyon jó észrevétel!
      Jó azt olvasni, hogy el tudtad képzelni a szituációkat, a különböző helyzeteket. Azt gondolom egy író számára ez a legfontosabb amit az olvasónak nyújtani tud.

      Ne aggódj, nem fogom letörölni, természetesen fent hagyom a történetet.
      Én köszönöm a folyamatos támogatásod, minden bejegyzésed feldobta a napomat/estémet, iszonyat hálás vagyok neked, amiért velem voltál és persze, amiért a jövőben is mellettem állsz!

      Neked pedig mindent szívesen, a továbbiakban is! :)

      puszillak♥

      Törlés