42. rész - Ha igaz lenne, én lennék a világ legboldogabb embere!

Az este jó hangulatban telt annak ellenére, hogy Harry és Liza megtartották a három lépés távolságot és nem nagyon keresték egymás társaságát. Vagyis lényegében így történt, ez azonban a puszta látszat volt. Láthatóan mindketten megőrültek a kialakult helyzet miatt, egymás előtt is tagadták, hogy szeretnének a másik közelében lenni, és küzdöttek önmaguk ellen. Érdekes megfigyelés volt, hiszen nekem, természetesen rajtuk volt a szemem és tekintetem pásztázta minden mozdulatukat. A többiek is tisztában voltak a múltbéli történésekkel, szóval előttük sem titok, mi zajlik közöttük. Furcsa Harry-t így látni, hiszen sosem az érzelmekről volt híres, sokkal inkább a csábításokról, ami által meg lett bélyegezve. Most viszont zavarban volt egy lány közelsége miatt, ami azért megnyugtató, belőle is lehet érzéseket kiváltani.

Reggel 9-kor már a konyhában sürögtem-forogtam. Hannáék is nálunk töltötték az éjszakát, így hat ember reggelijéről kellett gondoskodni. Igyekeztem mindenki kedvére tenni, még a közeli pékségbe is kiugrottam friss pékárut venni, gondoskodó típus vagyok, kár tagadni. Megtálaltam az asztalon, mindent előkészítettem. Szép sorban érkeztek az ébredező alakok. Niall kómásan ébredt, szemei karikásak voltak, haja kócosan figyelt feje tetején. Talán neki volt a legnehezebb az ébredés, az előző nap elfogyasztott italozás miatt. Álmosan leült az asztalhoz, és szürcsölgette a frissen főzött kávét. Harry és Liza szinte egyszerre érkeztek az ebédlőbe, és egy gyors jó reggelt és izgatott pillantás után helyet foglaltak, távol egymástól. Liam vidáman, frissen lépkedett közénk, csókot nyomott a számra és csatlakozott a többiekhez. Már csak Hanna hiányzott, Niall sem tudta mit pepecsel ennyit. Vártam rá, nem akartam, hogy egyedül egyen, miután a népes csapat befalta a reggelinek valót. Úgy döntöttem megnézem mit csinál ennyi ideig. Az ágy szélén ült és a telefonját nézegette. Halkan kopogtam a félig kinyitott ajtót, majd beléptem a szobába. 

-         Jössz reggelizni? – érdeklődtem.

-         Mindjárt megyek. – majd tovább böngészte a készüléket.

-         Minden rendben?

-         Meg vagyok rémülve. – akadt el a hangja.

-         Mi a baj? – leültem mellé és kérdő tekintettel néztem rá.

-         Görcseim vannak. Erről olvasok most a neten. Ez nem normális 5 hónapos terhesen.

-         Micsoda? Mióta?

-         Hajnal 4 óta érzem, hol gyengébb, hol erősebb. Megijedtem nagyon.

-         Ohh szívem. Nyugodj meg, kérlek. – magamhoz öleltem a lányt, aki kiszolgáltatottan bújt hozzám. – Szerintem menjünk be a kórházba, jobb ha megvizsgál egy orvos. Nem idegeskedsz mostanában túl sokat?

-         Lehet! Anyuék 30 évnyi házasság után kitalálták, hogy elválnak. Apu becsajozott, elköltözött a közös házból. Anyu egyedül maradt, nekem sírja el a bánatát. Megvisel egy kicsit.

-         Ezt miért nem mondtad el nekem?

-         Nem akartalak ezzel terhelni, meg van neked is magad baja, nem hiányzik még az enyém is.

-         Ne butáskodj te lány, nekem mindent elmondhatsz, nem terhelsz. Tudod nagyon jól!

-         Persze, sajnálom.

-         Nem jöttök le? – jelent meg az ajtóban a szöszke Niall is.

-         Hannának görcsei vannak, vigyük be a kórházba, jó lenne, ha megvizsgálná egy orvos.

-         Tessék? – Niall kómás tekintete azonnal eltűnt, és az aggódó pillantás vette át a helyét. Leguggolt kedvese elé, és kezét az övére helyezte. – Drágám miért nem szóltál?

-         Nem akartam minden aprósággal kórházba rohangálni. Csak aztán olvasgattam az interneten és nem normális ennyi idős terhesen, ha görcsös panaszok mutatkoznak.

-         Azonnal beviszlek. Öltözz fel édes, és indulhatunk is.

-         Liam-mel mi is bemegyünk, veletek akarunk lenni. Megyek, beszélek vele.

Szóltam Liam-nek, hogy mi történt, és ő készségesen öltözött és indultunk Niall-ék után a kocsinkkal. Hanna és Liza legnagyobb félelmére, vagy talán legtitkosabb vágyára, de otthon maradtak. Kértem, hogy szedjék le az asztalt, és mosogassanak el. Liza gyilkos tekintettel bámult rám, amolyan „ezt nem teheted velem” pillantás volt. Viszont Hanna és a baba egészségi állapotát fontosabbnak találtam, mint az ők szappanoperába illő viszonyukat. Harry csak mosolygott a kialakult helyzet miatt, Liza már kevésbé vágott jópofát hozzá.

A kórházba érve, azonnal megkerestük Hanna orvosát, aki a vizsgálóba vitte a lányt. Niall borzasztóan ideges volt. Fel-alá járkált a folyosón, sorra itta a kávékat, ám az sem segített nyugodtabb állapotba kerülni. Hol felállt, hol leült a váróterem székeire. Percenként az óráját bámulta. Nagyjából fél óra várakozás után megjelent a doktor és Niall-t vette célpontba.

-         Elvégeztem minden szükséges vizsgálatot Larry kisasszonyon. A vizsgálatok alapján terhességi cukorbetegség alakult ki a hölgynél. Ezáltal sajnos veszélyeztetett terhesség áll fenn, így a terhes gondozás és a szülés levezetésének módja is eltér az átlagostól. Szorosabb megfigyelésre, gyakoribb, egyénre szabott vizsgálatokra van szükség.

-         De a baba jól van? – Niall szeme rémülettel teli volt.

-         A baba jól van, ahogyan a párja is. Viszont néhány hétre szeretném, ha befeküdne a kórházba. Szeretném megfigyelni, illetve naponta vér és vércukorszint vizsgálatot szeretnék végezni. A mama és a baba egészségi állapota miatt ezt fontosnak tartom. – ecsetelte az orvos a terveket.

-         Természetesen, a lényeg, hogy minden rendben legyen.

-         Nyugodjon meg Mr. Horan, Hanna kisasszony jó kezekben van.

-         Doktor úr, remélem egyértelmű, hogy a sajtó felé semmilyen nyilatkozatot nem tesz sem Ön, sem pedig a kórház bármely dolgozója. Védem a magánéletem, teljes diszkréciót várok el.

-         Ez csak természetes.

-         Köszönöm! Be lehet menni Hannához? – érdeklődött Niall.

-         Hogyne! A nővérke megmutatja a szobát. Viszontlátásra!

Mindhárman bementünk Hannához, aki teljes beteg szerelésben feküdt az ágyon és könnyeivel küszködött. Niall próbálta megnyugtatni és elmagyarázni neki, miért fontos, hogy bent maradjon néhány hétig. Mindketten aggódtak a bébiért. Én is aggódtam, de bíztam az orvosokban. Niall a legjobb magánklinikát választotta Hannának, ebbe beleértve a legjobb orvosokat is. Tudtam, hogy jó kezekben van.

A barátnőm szabályszerűen hazaküldött bennünket, azt kérte használjuk ki az együtt töltött időt, ne őt pesztráljuk. Nem szívesen hagytam őt a kórházban, de Niall értésemre adta, hogy nála jobban senki sem fog vigyázni rá.

Liam-mel elmentünk meginni egy kávét. London nem híres a hőségről, viszont mindenhol 30 fokot mutatott a hőmérő higanyszála.

A melegből jól eső érzés volt bemenni a légkondicionált helyiségbe. Leültünk az egyik asztalhoz és kiválasztottuk mit kérünk.

-         Emlékszel erre a helyre? – nézett rám kíváncsian Liam és mosolygott.

-         Édes, ez a kedvenc kávézóm.

-         És még valami? – nagy szemeivel vizslatott.

-         Nem tudom mire gondolsz. – vigyorogtam.

-         Na szép!

-         Jajj ne bolondozz már. Itt sikerült magamra borítanom a kávét, mert valaki nem nézett előre és nekem jött.

-         Hát ilyet, milyen alakok mászkálnak ebben a városban.

-         Ugye? Azóta le sem tudom vakarni magamról. – nevettem.

-         Zaklat? Úristen, ez már krimibe illő eset.

-         Én is ezt gondolom.

-         És milyen a fickó?

-         Nagyon sármos, jóképű fiatalember. Még a szívemet is elrabolta.

-         És még rabló is. Nem csak zaklató.

-         A legédesebb rabló.

-         Szeretlek! – csókot nyomott az asztalon át.

-         Én is Liam, nagyon! Örülök, hogy akkor idejöttem, különben talán sosem találkozom veled. Nélküled üres lenne az életem.

-         Ennek én is örülök. Áldom magam, hogy akkor épp ide tértem be.

Beszélgetésünket a pincérlány szakította félbe, aki kihozta a rendelésünket. Izgatottan pillantott Liam-re, teljesen zavarban volt a kis csaj. Mert 17-nél biztos nem lehetett több. Biztosan felismerte a barátomat. Csoda lenne, ha nem így történne. Szerintem nincs Londonban olyan ember, aki nem ismerné a One Direction tagjait.

Végülis a lány rászánta magát, hogy kérjen egy autogramot és egy közös képet. Elégedetten lépkedett a pult mögé, s valószínűleg élete egyik legszebb napját köszönheti Liam-nek. Biztosított róla, hogy ha bármire szükségünk van, azonnal szóljunk. Na azt el is hiszem. Igazán készséges lány.

-         Sajnálom szegény Hannát, nem lesz egyszerű hetekig kórházban lenni. – tértünk vissza a csevegésbe.

-         Az biztos. Ráadásul ez a terhességi cukorbetegség sem hangzik túl jól. Hallottam róla, hogy ez később elmúlik, viszont ha nem kezelik időben, akkor komoly bajokat okozhat az anyukának és a babának is.

-         Szerencsére gyorsan cselekedtünk, és megelőztük a bajt. – felelte Liam.

-         Igen. – néhány másodpercig elfeledkeztem magamról és gondolataimban elmerengve üldögéltem a széken.

-         Drágám, itt vagy? – tette kezét az enyémre Liam.

-         Igen, csak egy kicsit elkalandoztam. De nem számít!

-         Valami baj van?

-         Nincs baj, semmi, hidd el.

-         Tudom, hogy valamit nem mondasz el. Ismerlek már!

-         Valamit valóban nem mondtam el, vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy nem beszéltem róla.

-         Cami, az ilyen beszélgetések ritkán végződnek jól.

-         Úgy érzem terhes vagyok! - nyögtem ki gyorsan, mielőtt gombóc nőtt volna a torkomban.

-         Mi?? – kedvesem azonnal felkapta a fejét.

-         Elvégeztem két tesztet és pozitív lett.

-         De az előző is az lett, nem? És sajnos kiderült, hogy mégsem.

-         Tudom, és ez megijeszt. Talán tévedett az orvos, nem tudom. De most más érzés is van bennem, teljesen más. Holnapra kértem időpontot a nőgyógyászhoz. Majd ott kiderül. Remélem, nem csap be újra a testem.

-         Uramisten, lehet, hogy kisbabánk lesz? – Liam szeme könnyekkel telt meg.

-         Lehet! Annyira jó lenne!

Az arcára hullott könnycseppet egy gyors és határozott mozdulattal letörölte a borostáiról és mellém huppanva magához szorított. Annyira bíztam a megérzéseimben. Mást éreztem, mint az előző két alkalommal. A testem más jeleket küldött. Ennek ellenére féltem a csalódástól, amit magamnak, illetve Liam-nek okozok. Látszott rajta, mennyire szeretné. Örömet akartam neki okozni.

-         Ha igaz lenne, én lennék a világ legboldogabb embere! – súgta fülembe édes hangján kedvesem a kívánságát…

***

Újabb rész, sajnos kicsit késtem, de nem volt időm írni. Viszont most itt vagyok, és remélem tetszeni fog mindenkinek!

Ahogy lesz időm megírom a folytatást és talán csütörtökön már tudom is hozni. De nem ígérek semmit!

Várom a PIPÁKAT, KOMMENTEKET, mindenkit kérek, hogy aki olvassa tegyen meg nekem ennyit. A visszajelzés nagyon fontos számomra.

Aki pedig rendszeresen támogat, annak nem győzök elég hálás lenni, NAGYON NAGYON KÖSZÖNÖM, CSODÁLATOS OLVASÓK VAGYTOK!

puszillak Titeket!