47. rész - "Igen"

Hanna aludt, én pedig addig Allen-t csodáltam. Gyönyörű kisfiú volt, egy parányi tünemény. Percekig néztem őt az üvegfalon keresztül, békésen szunyókált. Azonnal a gömbölyödő pocakomra pillantottam, tudatosult bennem, hogy 4 hónap múlva a saját gyermeket nézegethetem testközelből. Jó érzéssel töltött el, szép jövő elé nézünk, ezt pontosan tudtam.

Az idő csak úgy szaladt, fel sem tűnt, hogy már negyed órája a kicsit bámulom. Egy ismerős, számomra kedves hang rántott vissza a valóságba.

-         Olyan szép ez a kis srác, tuti nem Niall az apja. – viccelődött Louis. Arca fáradt volt, szemei alatt sötét karikák húzódtak meg.

-         Az anyjára ütött! – mosolyogtam. Persze ez butaság, két ilyen tökéletes ember gyereke csakis gyönyörű lehet.

-         Hanna jól van? Csak Liam-mel találkoztam a váróteremben. Niall állítólag a büfében volt, megéhezett a nagy izgalom miatt.

-         Jól, elfáradt. Viszonylag könnyen ment a szülés, legalábbis az orvos ezt mondta. Szerinte van sokkal rosszabb is, amikor a nő akár 24 óráig is vajúdik. Hanna megúszta röpke 5 órával. – Louis szája vékony mosolyra húzódott, de szemében ott lapult a bánat és az elkeseredettség.

-         Örülök nekik. Niall megérdemli, hogy boldog legyen.

-         A családodnál voltál? – kérdeztem, miközben leültem az egyik kihelyezett székre.

-         Igen, készülünk karácsonyra. Liam hívott fel, hogy megindult a szülés, gondoltam eljövök, hogy támogassam a barátom.

-         Sajnálom, ami történt. – szememet lesütöttem és a padlót bámultam.

-         Mindegy, az én hibám. Egy szemétláda vagyok, Eleanor nem érdemelte meg, hogy ezt tegyem vele, ez idő alatt rájöttem és én sem adtam volna magamnak még egy esélyt. De jól van, láttam, hogy eljár szórakozni, sok időt tölt a barátaival.

-         És te jól vagy?

-         Az nem fontos. Amúgy nem, a mai napig kínzom magam és bűntudatom van, amiért ezt tettem vele.

-         Tudom, hogy egyszerű mondani, de ne kövezd magad a történtek miatt. Oka volt, amiért így alakult. Szép időszak volt, amit együtt töltöttetek, de talán nem El az a lány, aki egyszer a gyerekeid anyja lesz. Valóban csúnya dolog volt, amit tettél, de nem tudod visszatekerni az idő kerekét. Tovább kell lépned, új dolgokat felfedezni, új embereket megismerni. Aztán meglátod idővel könnyebb lesz. Mindenki az idővel jön, de hidd el, valóban így van. Sok sebet begyógyít, bár van olyan, amit sosem fog.

-         Kedves vagy, köszönöm. Talán igazad van, most jó itt lenni veletek, részese lenne Niall örömteli pillanatainak. Otthon vár a családom, akik támogatnak. Tudom, hogy van, akire mindig számíthatok.

-         Ránk biztosan! – magamhoz öleltem a fiút, akinek megnyugvást jelentett a testi kontaktus.

-         Na elég a nyáladzásból. – rázta meg magát. – Nem tudom mióta lettem ilyen érzelmes. – kacagott. Mostanában talán először.

Visszamentünk Liam-hez, aki közben elindult Niall családjáért a repülőtérre. Kedvesem boldogan tett eleget a kérésnek. Niall örült Louis látogatásának, s ő is boldog volt, amiért barátja mellett lehetett. Lementünk a büfé részleghez, hogy bekapjunk pár falatot. Bár Niall alig fél órája fejezte be az uzsonnát, nem jelentett akadályt még egy szendvicset magába tolnia. Sokat beszélgettünk a jövőről, arról kinek milyen irányban alakul majd az élete. Persze fontos téma volt a banda, hiszen a fiúknak az egész évük be van táblázva, ami megnehezíti a közösen töltött időt. Bizalmas, érzelmes dolgok is előtérbe kerültek. Niall boldogan mesélt arról, milyen érzés apának lenni, tudni, hogy lett egy kisember, akiért egész életében felelősséggel tartozik. Elárult néhány bizalmas információt Liam-mel kapcsolatban, hogy mennyit jelent neki a kapcsolatunk, a közös élet, a baba. Minden annyira jól alakul. Leszámítva persze Louis érzelmi válságát és Harry összeroppanását, ami a mai napig terítéken van. Szerencsére Harry is egyre jobban van, tavasszal már véglegesen elhagyhatja a szanatóriumot. Ez minden bizonnyal a húgom, Liza újbóli felbukkanásának is köszönhető, hiszen azóta szinte napi szinten beszélnek és támogatja Harry-t. Bár mindketten tagadják, hogy járnának, valami elkezdődött, ami remélem jó irányban alakul a későbbiekben.

Sokáig cseverésztünk, ideje volt bekukucskálni Hannához. Amikor bementünk hozzá, nagyokat pislogva bámult ránk és mosolygott, karjában a picivel. Teljesen kivirult, sosem láttam ennyire boldognak. Ez a mérhetetlen jó kedv és boldogság már-már irreálisnak tűnt, mint ha egy mesébe csöppentem volna, ahol az égen szivárvány ragyog, mindenhol virágok pompáznak. De rájöttem, hogy ez a valóság, és tényleg szép minden.

-         Az előbb etettem meg Allen-t, abba sem akarta hagyni. Ebben biztosan az apjára ütött. – nevetett fel Hanna, majd puszit nyomott a mellette kuporgó Niall arcára.

-         Mi inkább kimegyünk. Legyetek csak együtt. – feleltem és Louis-val magukra hagytuk őket.

Elfáradtam, úgy döntöttem haza megyek és pihenek egy kicsit. Nem éreztem jól magam, kissé szédültem és a szívem is gyorsabban vert a szokásosnál. Louis hazavitt, mivel Liam elvitte az autót a repülőtérre. Hazafelé tartva egyre rosszabbul éreztem magam. Nem a babával volt probléma, más rosszullét kapott el. Louis szeme aggodalommal telt meg. Kértem, hogy ne aggódjon, de kár tagadni, én is megijedtem. Otthon azonnal lefeküdtem, amíg az útitársam főzött egy bögre teát. Ragaszkodott hozzá, hogy hívjunk orvost. Beleegyeztem, de csakis a kisbaba miatt. Nem vagyok az azonnal orvoshoz rohangáló típus, de terhesen minden apró jelet komolyan kell venni.

Az orvos nagyjából egy óra alatt érkezett meg. Louis végig velem volt, egy percre sem mozdult el. Szerintem ő jobban aggódott, mint én. A doktor megvizsgált, hozta a komplett rendelőt. Ekg-t csinált, vérnyomást mért, nyomkodta a hasam. Szerinte a babával minden rendben, a rosszullétem oka a kimerültség. Mostanában valóban keveset pihentem, aggódtam Hanna miatt, készültem Niall szüleinek érkezésére, illetve a karácsonyi készülődés is napirenden volt. Éjjelente ezeken kattogott az agyam, keveset aludtam. Az orvos pihenést és nyugalmat írt elő. Szépen hangzik, de egy karácsonyi banzáj előtt ilyet lehetetlenség kérni. Főzni kell, karácsonyfát kell díszíteni, akad tennivaló, nem fetrenghetek egész nap az ágyban. Ígéretet tettem, hogy szót fogadok, de ezt nem tudtam teljes mértékben teljesíteni. Louis kikísérte az orvost, majd a telefon után nyúlt.

-         Kit hívsz? – kérdeztem érdeklődve, miközben a kanapén ültem pokrócba bugyolálva.

-         Liam-et, megkérdezem, merre vannak, meg elmesélem neki a történteket.

-         Kérlek, ne mondd el neki! – döbbentem nézett rám. – Nem akarok titkolózni előtte, csak ha megtudja, akkor túlreagálja az egészet és még pisilni is csak az ő kíséretében mehetek ki. Tudod milyen!

-         Az tény, hogy nagyon aggódó típus, amikor beteg lettem, akkor is úgy gondoskodott rólam, mint ha az apám lett volna, jó hogy az orromat kifújhattam egyedül.

-         Na látod. Így is ki van akadva, ha felemelem a szennyes kosarat, mert szerinte ez árt nekem, inkább szóljak neki.

-         Basszus, akkor sem titkolhatjuk előtte, hogy rosszul voltál.

-         Ez csak egy pici titok, ígérem, vigyázok magamra, de karácsony előtt nem engedhetek meg magamnak ágynyugalmat.

-         Az áldott jó szívem, legyen. De több ilyet nem csinálunk. – szemeit forgatta, s kissé dühösen ült le mellém a kanapéra.

Nem sok idő telt el, s megérkezett Liam is az ír rokonokkal. Niall édesanyja és nevelőapja, illetve bátyja érkezett a családjával. Azonnal felálltam, persze csak óvatosan és megfontoltan, ugyanis Louis minden lépésemet figyelte. Köszöntöttem őket, bár az ír akcentusuk nagyon furcsa volt a fülemnek. Liam jókat nevetett Niall bátyjával, Greg-gel. Látszólag megtalálták a közös hangot. Körbevezettem a társaságot, megmutattam mi hol található a házban, illetve a szobákba is betekintést nyújtottam. Mindenki lepakolta a csomagját, majd a nappaliban gyűltünk össze. Azért is ajánlottuk fel, hogy szálljanak meg nálunk, mert Hannáék házában nem fértek volna el kényelmesen, itt viszont akad hely bőven. Maura, az ír fiúk édesanyja nagyon izgatott volt, hogy láthassa második unokáját. Louis felajánlotta, hogy mielőtt hazaindul elviszi a családot a kórházba, levéve egy kisebb terhet a vállunkról. Mindez így is történt. Louis búcsúzásképp megpuszilt és amolyan „Vigyázz magadra” pillantást vetett rám.

-         Jó volt az út? – kérdeztem Liam-től, miután mellém kuporodott a kanapéra és karjai közé vett.

-         Igen, minden rendben volt. Itthon?

-         Öhhm, persze! – kegyes hazugság, sajnos Liam túlzásba vitt aggodalmaskodása miatt muszáj volt. – Kaptál egy borítékot, a te neved áll rajta. A konyhapultra tettem.

-         Megnézem, nem tudom ki küld nekem levelet.

Liam felpattant és a konyha felé vette az utat. A kanapéra hozta a levelet, feltépte a borítékot és elővette a papírt. Meglepetten szemlélte a tartalmát, ami egyetlen szóból állt: „Igen”. Én írtam, ez volt a válasz arra a kérdésre, miszerint pocakosan menjek hozzá feleségül. Ismeri a kézírásom, azonnal tudta mire gondolok. Magához szorított és egy halk köszönöm hagyta el a száját.

-         Szeretlek. – suttogtam.

-         Más karácsonyi ajándék nem is kell nekem, ezzel megadtad a legszebbet, amiről álmodni sem mertem volna.

Legújabb program a többi között az esküvő megszervezése. Talán egy hideg, februári napon, amikor először láttuk meg egymást. Megünnepelve, az első kerek évfordulót, ami mindkettőnk életébe hatalmas, nem várt változásokat hozott… 

***

Hatalmas köszönet a 31 pipáért és a kommentekért. Próbálom minél jobban hangsúlyozni, hogy mennyire sokat jelent ez nekem, ti szerintem nem is tudjátok, milyen örömöt okoztok nekem ezzel. 

Most is számítok a véleményekre, PIPA és KOMMENT formájában! A legegyszerűbb vélemény is sokat számít, a legfontosabb a visszajelzés, kinek mi tetszik, illetve mi nem az adott részben.

Még 3 rész van hátra, ezért valószínűleg heti 1 részt fogok hozni.

Hatalmas kérés, hogy az új bloghoz szeretnék feliratkozókat toborozni. Ez csak azért fontos számomra, hogy ha olvasni fogjátok, akkor szeretném látni, hogy ki az akikre számíthatok! Egyetlen kattintás, kérlek tegyétek meg nekem!

Köszönöm!

Millió puszi