50. rész - Ezt az érzést sosem cserélném el, semmiért sem...

Liam szemszöge*

Ahogyan kezemben tartottam a lányomat, a boldogság mérhetetlen ereje hatotta át az egész testem. Gyönyörű volt, egy csoda. Ültem és csak néztem őt. Az édesanyja békéken szunyókált, aminek nagyon örültem. Kemény menet volt a szülés, ezután még jobban tisztelem és imádom a feleségem, hiszen hatalmas kitartás és erő kellett ahhoz, hogy világra hozza a lányunkat. Elmondhatatlan élmény volt a szülőszobában a kezét fogni és lélekben segíteni, hogy kitartson. Erős nő, most már tudom, hogy mennyire. Csodálom őt, és ezt élete végéig a tudtára fogom hozni. Hiszen tudnia kell milyen fontos személy az életemben. Megajándékozott a legédesebb teremtménnyel. Néhány éve, amikor jelentkeztem a tehetségkutatóba és rövid időn belül emberek ezrei, milliói kezdtek rajongani értünk, álmodni sem mertem volna, hogy ilyen irányt vesz az életem. Van egy feleségem, aki szeret, és egy csodaszép kisbabám, akiért az életemet adnám. Szerencsés vagyok, mert jó irányba alakult az életem.

A szülőszobai élményektől kezdetben tartottam, hiszen nem bírom túlságosan a vért, és itt aztán ebből nincs hiány.  De tudtam, hogy Camilának szüksége van rám, így egy percig sem haboztam, amikor az orvos megkérdezte, hogy velük tartok-e a szülőszobába. A feleségem kitartott és minden erejét beleadta, hogy Lilien mihamarabb világra jöjjön. Vártuk a pillanatot, amikor megszületik. 12 óra vajúdás után idejét éreztük annak, hogy a kezünkben tarthassuk a babánkat. Így is történt. Amilyen hosszú és fájdalmas volt a vajúdás, olyan gyorsan zajlott le a szülés. Férfiasan bevallom, hogy elsírtam magam, amikor Lilien megérkezett és elvágtam a köldökzsinórt. Camila hasára tették és versenyt vívtunk ki zokog jobban. Megható és felemelő pillanat volt. Mindenkinek kívánom, hogy életében egyszer mindenképpen éljen meg egy ilyen élményt, mert ez a legszebb, ami emberrel valaha történhet. Én már csak tudom…

š 15 órával korábban ›

Anyu sürgött-forgott a konyhában. Egy percre sem állt meg, mindenben Cami és az én kedvemben akart járni. Igazi jó édesanya, aki még most is gondoskodik a nagyfiáról.

A szüleim meghívtak egy családi vacsorára minket. Tisztában voltunk vele, hogy bármelyik nap beindulhat a szülés, így az előre elkészített táskával vonultunk a családi összejövetelre. Anyu és a nővéreim azonnal megrohamozták Cami-t a kérdéseikkel, mindenre kíváncsiak voltak a terhességgel kapcsolatban. Szegény kedvesem nem győzött kérdésekre válaszolni. Szerencsére anyuék nem azon tipikus szülők, akik beleavatkoznak a gyerekük életébe. Tehát Camila jó anyósra talált az édesanyám személyében. Támogató, kedves asszony, aki teljes mértékben támogatja a döntésemet. Tetszett nekik a névválasztás, ami a Lilien-re esett. Nem gondolkoztunk sokat, hogy mi legyen a kislányunk neve. Egy beszélgetés során felvetődött a Lilien és mindketten azonnal rávágtuk, hogy ez lesz az a keresztnév, amit a gyermekünk viselni fog. Tudtuk, hogy illeni fog hozzá.

-         Camila, egyél még egy kis süteményt, alig ettél! – győzködte anyu Cami-t, aki látszólag degeszre tömte magát.

-         Köszönöm Karen, de elég volt. Rengeteget ettem, úgy érzem kipukkadok.

-         Anyu, te mindenkit fel akarsz hizlalni! – förmedt rá anyura viccesen Ruth.

-         Jól van na, csak rosszul érzem magam, hogy egyedül én eszem degeszre magam. Duci-juci vagyok! – mosolygott.

-         Ohh Karen! Te duci? Ne viccelj már! – mosolygott Camila, aki komolyan gondolta a mentegetőzést.

-         Kedves vagy, te lány! És az első hetekben kaptok valamilyen segítséget?

-         Ha arra gondolsz, hogy hozzánk költözik esetleg anyukám, akkor nem. Tudom, hogy nehéz lesz, de nem szeretnék másokat terhelni ezzel. Megtudjuk oldani. Mivel Liam egy hét múlva elutazik a turné miatt, így Hanna és Allen átköltöznek hozzánk, hogy ők se legyenek egyedül Niall távollétében. Hanna sokat segít majd, azt mondta. Menni fog, bírni fogom. Idővel belerázódom.

-         Ha segítség kell, szólj nyugodtan. Szívesen elutazom Londonba és segítek. Ha úgy érzed nem bírod már, akkor csak hívj fel és megyek. Néhány hetet ki tudok venni a munkahelyemről.

-         De aranyos vagy. Köszönöm! – zavarban volt, láttam rajta, de hálás tekintettel nézett anyura.

-         Niall-ék jól vannak?

-         Igen, most két hétre elutaztak Írországba Niall családjához.

-         Akkor jó! Örülök, hogy csupa jó hírekkel érkeztetek. – anyu elbűvölő volt, a szeretet, ami belőle áradt, átragadt rám is, és hasonló életet szeretnék biztosítani magunknak is. – Hallottam Liam-től, hogy meglátogattátok az édesapádat is. Remélem nem haragszol, hogy felhoztam a témát?!

-         Dehogyis. Igen, voltunk náluk, találkoztunk a családjával is. Sokat beszélgettünk arról, hogy mi miért történt és miként tegyünk a jövőben, hogy jobb legyen a kapcsolatunk. Most hetente minimum egyszer felhívjuk egymást. Érdeklődik a babáról, rólunk, és én is hasonlóképp teszek. Megígérték, hogy Lilien megszületése után meglátogatnak minket. A barátaim és Liam rábeszéltek, hogy adjak egy esélyt neki, annak ellenére, hogy nagyon a dolog ellen voltam, mert megbántott. De igazuk volt és örülök, hogy elbeszélgettek velem. A család a legfontosabb, tudom. Nem tagadhatjuk meg a szüleinket, nincs hozzá jogunk.

-         Ezek nagyon bölcs gondolatok voltak, jó ilyeneket hallani. – szólt közbe apu, akit meghatottak Camila szavai.

Ebéd után kimentünk a kertbe, hogy egy kis időt a szabad levegőn töltsünk. Hűvös volt odakint, 16 fokot mutatott a hőmérő higanyszála. Apu tüzet gyújtott és pillecukrot sütöttünk. Megmutattuk Cami-nak, milyen volt az élet, amikor kissrác voltam. Imádtam a pillecukrot gyerekkoromban és mondanom sem kell, ez a mai napig nem változott. Jó volt a feleségemmel, a szüleimmel és a testvéreimmel együtt lenni, beszélgetni, örülni egymásnak. A karrierem miatt olyan sokat vagyunk távol egymástól. Ritkán tudok ellátogatni a szülői házba. Ez a legnagyobb árnyoldala a sztárságnak, az időhiány.

Az órák gyorsan teltek, anyuék gyerekkori történetekkel fárasztották Cami-t és olykor csak fogtam a fejem, hogy csak ezt és azt ne meséljék el. De anyunak tömérdek története van rólam és a nővéreimről, amit örömmel mesélget az embereknek. Jókat derültünk ezeken az emlékeken, viszont Camila kissé furcsának tűnt.

-         Drágám, minden rendben? – érdeklődtem az állapota felől, éreztem, hogy valami baj van.

-         Furcsa a hasam. Mintha egy kicsit görcsölne. De nem vészes.

-         Valami baj van? Camila, rosszul vagy? – anyu azonnal az aggódó nő szerepébe bújt.

-         Egy kicsit el kezdett görcsölni a hasam. Lehet, hogy ez már jelzés, hogy itt az idő. Nem tudom, nem voltam még terhes.

-         Szerintem menjünk be a kórházba. - vetette fel az ötletet édesanyám.

-         De az orvosunk Londonban van. – felelte azonnal Camila, akinek az aggódó tekintete engem is megijesztett.

-         Édes, nem lesz időnk visszakocsikázni, az 170 km.

-         Istenem, akkor mi lesz? – kétségbeesett hangja rémületbe ejtett, de próbáltam uralkodni magamon és pozitívan gondolkodni.

-         Bemegyünk a helyi kórházba, biztosan akad orvos, aki segít. Vészhelyzet van, máshogyan nem tudunk előre jutni.

-         Felelőtlenség volt eljönni, amikor tudtuk, hogy bármelyik nap megszülethet a baba.

-         Ne aggódj, mindannyian bemegyünk veletek. Van ismerősöm a kórházba, hátha tud intézkedni. – apu is segítőkész volt, így mindenki autóba pattant és meg sem álltunk a wolverhampton-i kórházig.

Amikor beértünk, azonnal a recepcióhoz siettünk és elmagyaráztuk a hölgynek a helyzetet. Megértő és segítőkész volt, azonnal telefonált, Cami-t pedig bevitték egy kórterembe. Elintéztem a papírokat, s mikor bementem hozzá a szobába, már átöltözve, kórházi szerelésben, csövekkel a kezében pillantottam meg. Mivel ismernek, mint helyi lakost, illetve aput is többen ismerik, egy egész kórtermet biztosítottak számunkra, ahová idegen nem tehette be a lábát. Londonban egy magánkórház falai között szült volna Cami, úgy éreztem ennyi jár neki, azok után, amin keresztül megy. Itt viszont nem volt erre lehetőség. Camila a kialakult helyzet ellenére nyugodtnak tűnt. Egyetlen szívfájdalma volt, hogy az anyja és Hanna nem lehetett mellette. Próbáltam intézkedni, ugyanis az orvos szerint órák kérdése mire a baba megszületik. Ezért felhívtam az édesanyját és az apukáját is, hogy ha tudnak, minél hamarabb jöjjenek Wolverhampton-ba. A szülők nem ápolnak túl jó viszonyt egymással, és egyiküknek sem szóltam a másik itt létéről. Ez az én magánakcióm volt, úgy éreztem a kisbabánk születése talán jó alkalom ahhoz, hogy a Humberto szülők újra beszélő viszonyba kerüljenek. Mindketten készségesek voltak és azt mondták, azonnal indulnak. Camilának sem szóltam a tervemről, mert ő, amilyen aggódó típus azonnal elkezdene agyalni, hogy családi csetepaté alakul majd ki.

Ahogyan telt az idő a fájások sűrűsödtek, és a kedvesem is egyre nehezebben viselte a gyakori fájdalmakat. Anyu vizes pamutanyaggal borogatta a fejét, s amikor éppen jött a fájás az én kezemet szorította. Szenvedett, de kitartott egyelőre. Mellette álltam, támogattam. Simogattam a hátát, a kezét, a fejét, ami éppen jól esett neki. 3 óra múlva már egyre nehezebben viselte, de nem akart érzéstelenítőt. Az orvos gyakran jött ellenőrizni, de a legnagyobb probléma abban állt, hogy nem akart tágulni. Ezért is haladt ilyen lassan az egész. Közben megérkezett Camila anyja, majd fél órára rá az édesapja. Hatalmas döbbenet ült ki az arcukra, amikor meglátták egymást a kórterem ajtaja előtt.

-         Helló Roger! – köszöntötte kimérten Aveline a volt férjét.

-         Szia Ave! Jó újra látni! – kínos pillanat volt az iménti, de egyszer túl kellett esniük rajta.

-         Hogy kerülsz ide? Nem tudtam, hogy részt veszel a lányunk életében.

-         Liam hívott ide.

-         Engem is. – most jöttem én a képbe, és szerintem mindkettejüknek leesett, hogy mit akartam ezzel elérni.

-         Tudom, nem volt szép dolog a hátuk mögött akciózgatni, de ez fontos nap Camila életében. Talán az esküvőnél is fontosabb, amin sajnos Roger nem vehetett részt. Fontos a család, akármi is történt a múltban. Caminak szüksége van az anyjára és az apjára is. Együtt. Hogy érezze, hogy támogatják.

-         Igaza van a fiúnak. – Roger ezzel képzeletben fejet hajtott előttem és belement a dologba.

-         Legyen! Cami a legfontosabb, érte megteszem.

A tervem összejött, a szülők tudtak értelmes emberek módjára beszélgetni és érdeklődni a másik életéről. A kedvesem meglepett arccal bámult ránk, amikor meglátta a szüleit együtt. Amióta az édesapjával is javult a viszonya minden vágya az volt, hogy leültesse Roger-t és Aveline-t átbeszélni a múltbeli sérelmeket. Egyedül képtelen volt összehozni őket, de én segítettem neki. Büszke voltam magamra. Nem azt vártam, hogy egymás nyakába ugranak, csak legalább közösen támogassák a lányukat. Camila a boldogságtól könnyeket ejtett, amibe benne volt a szenvedésének minden perce is.

A nagycsalád összegyűlt és együttes erővel álltunk Cami mellett. Akármilyen kívánsága volt, azonnal ugrottunk neki. A vajúdás a 12. órájába lépett és ekkor döntött úgy kedvesem, hogy nem bírja tovább és epidurális érzéstelenítést kér. Ahogyan az orvos beadta neki, 45 perc múlva az újbóli ellenőrzés pozitív jeleket mutatott. Készültünk szülni, elérkezett az idő. Féltem bemenni, de minden erőmmel azon voltam, hogy legyőzzem a félelmem és foghassam a kezét. Beöltöztem a speciális, steril ruhába és Cami-val együtt eltűntem a szülőszoba falai között. Fél óra múlva a könnyeinkkel küszködve tartottuk kezünkben az apró kislányunkat.

-         Apa lettem! – borultam édesanyám vállára kiérve a szülőszobából.

Sírtunk, mindannyian. Egy új jövevény születése minden esetben hatalmas élmény és helyre teszi az összetört kapcsolatokat. Roger és Ave megölelték egymást és őszintén örültek annak, hogy nagyszülők lettek. Ez sokat jelent nekem, jót tettem, Lilien érkezése csodát tett…

š Jelen ›

-         Liam? – Cami ébredezett, ezért közelebb mentem hozzá és karjába adtam a csöppséget.

-         Jól aludtál? – érdeklődtem és egy nagy és hosszú puszit adtam a homlokára.

-         Igen, egész jól. Hol vannak a többiek?

-         Anyuék hazamentek, értesítik a rokonságot, hogy megszületett a baba. Anyukád és apukád pedig elmentek enni valamit, azt gondolom, van mit megbeszélniük.

-         Köszönöm édes, amit tettél. Hálás vagyok, amiért anyuék tudnak beszélgetni. Ettől nagyon féltem, talán ezért is halogattam ilyen sokáig a találkozást.

-         Érted bármit szerelmem.

-         Nézd, milyen gyönyörű a kisbabánk. Olyan akár egy angyal. – egy kósza könnycsepp gördült az arcára.

-         Mint az édesanyja! – megcsókolt. – Ti vagytok a legjobb dolog az életemben, most már tudom!

-         Szeretlek!

Nyugalomban és békében töltöttük az időt immáron hármasban. Camila szemébe nézve boldogságot, izgatottságot és szerelmet véltem felfedezni. Az irántam és a lányunk iránt érzett szerelem csillogása volt. Ezt az érzést sosem cserélném el, semmiért sem…

***

Megérkeztem az utolsó résszel, viszont az igazi zárás, az epilógus csak jövő héten várható. Ez számomra nagyon kedves rész lett, ami továbbra is egy fontos üzenetet tartalmaz. Remélem elolvasva sokan rájöttök mi is lenne az. :)

Bízom benne, hogy tetszik nektek ez a fejezet is. Köszönöm az előzőhöz érkezett véleményeket és pipákat, örültem mindenegyes jelzésnek. Nagyon köszönöm! 

Fantasztikusak vagytok!

Ehhez is várom a véleményeket, azok is írhatnak akik eddig nem tették, már tényleg a végén járunk, érdekelne, hogy az utolsó részekben mit gondoltok.

PIPA és KOMMENT!

Millió puszi